Üdvözöllek a blogomon!

2020. december 26., szombat

Pólófonalas angyal

Pólófonalas angyal


Tavasszal szerettem bele a pólófonalazásba.
Idén karácsonyra is pólófonalas díszeket készítettem, idő és türelem híján egy-két darabot, melyeket aztán zömében el is ajándékoztam.
Régi vágyam volt angyalkát horgolni, de nem igazán bírok a vékony horgolócérnákkal, nekem túl vékonyak. Viszonylag lazábban horgolok, így nem lesz szép az eredmény, hiába ismerem a pálcákat, illetve a rajzokat sem bírom még rendesen követni, a sorváltásokkal bajba vagyok.


Adventben gondoltam, hogy szeretnék végre egy klasszikus angyalkát pólófonalból kipróbálni, ami aztán egy saját mintában realizálódott. Igaz, előtte azért nézelődtem, és sok-sok mintát megnéztem, hogy mit lehetne ebből a vastag fonalfajtából elkészíteni, ami aztán nem mutat otrombán.
Az ünnepi két napban aztán neki ültem:
egy hatórás film, a fonal, a jegyzetfüzet, és én. Néztem a filmet, közben horgoltam, bontottam, jegyzeteltem. Végülis elkészült.


A mintát fogadjátok szeretettel:

Pólófonalas angyalkám:

1.) Mr-be 6 rp
2.) Minden szembe szaporít 
3.) 12 rp
4.) Minden szembe fogy.
5.) Minden szembe szaporít
6.) (Szap, 1rp)
7.) 2 lsz,  Minden szembe szaporít fp-val
8.) 2lsz, 7 rp, 5lsz, (1rp kimarad, köv szembe 3fp, 5 lsz)x4, 7 fp, (1rp kimarad, köv szembe 3fp, 5 lsz)x4, ksz-szel zárjuk a kört
9.) 1 lsz, 12 rp, 1 ksz. (Összehorgoljuk a szárny alatt)
10.) 2 lsz, (2fp+1lsz) a sor végéig, 1ksz-el zárjuk a kört
11.) 2 lsz, az előző sor láncszemeire 3 fp horgolunk, a csoportokat 2 lsz-mel választjuk el, 1ksz-el zárjuk a kört
12-14.) Ugyanaz, mint az előző kör, csak +1 lsz-mel szaporítjuk az íveket.
15.) Ugyanaz, mint az előző kör, de itt nem szaporítjuk az íveket tovább, ugyanannyit lsz-et horgolunk, mint az előző körben
16.) 2 lsz-mel kezdünk, és 1ksz-el zárunk, a 3fp-ás csoportokba 2fp horgolunk, a lsz ívekre 3fp
17.) Ksz-met horgolunk minden szemre


Lehetséges, hogy nincs szakszerűen leírva, mindenesetre bízom benne, hogy ki lehet igazodni rajta.
Jó munkát, és áldott karácsonyt mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Translate