Üdvözöllek a blogomon!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horgolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horgolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 26., szombat

Pólófonalas angyal

Pólófonalas angyal


Tavasszal szerettem bele a pólófonalazásba.
Idén karácsonyra is pólófonalas díszeket készítettem, idő és türelem híján egy-két darabot, melyeket aztán zömében el is ajándékoztam.
Régi vágyam volt angyalkát horgolni, de nem igazán bírok a vékony horgolócérnákkal, nekem túl vékonyak. Viszonylag lazábban horgolok, így nem lesz szép az eredmény, hiába ismerem a pálcákat, illetve a rajzokat sem bírom még rendesen követni, a sorváltásokkal bajba vagyok.


Adventben gondoltam, hogy szeretnék végre egy klasszikus angyalkát pólófonalból kipróbálni, ami aztán egy saját mintában realizálódott. Igaz, előtte azért nézelődtem, és sok-sok mintát megnéztem, hogy mit lehetne ebből a vastag fonalfajtából elkészíteni, ami aztán nem mutat otrombán.
Az ünnepi két napban aztán neki ültem:
egy hatórás film, a fonal, a jegyzetfüzet, és én. Néztem a filmet, közben horgoltam, bontottam, jegyzeteltem. Végülis elkészült.


A mintát fogadjátok szeretettel:

Pólófonalas angyalkám:

1.) Mr-be 6 rp
2.) Minden szembe szaporít 
3.) 12 rp
4.) Minden szembe fogy.
5.) Minden szembe szaporít
6.) (Szap, 1rp)
7.) 2 lsz,  Minden szembe szaporít fp-val
8.) 2lsz, 7 rp, 5lsz, (1rp kimarad, köv szembe 3fp, 5 lsz)x4, 7 fp, (1rp kimarad, köv szembe 3fp, 5 lsz)x4, ksz-szel zárjuk a kört
9.) 1 lsz, 12 rp, 1 ksz. (Összehorgoljuk a szárny alatt)
10.) 2 lsz, (2fp+1lsz) a sor végéig, 1ksz-el zárjuk a kört
11.) 2 lsz, az előző sor láncszemeire 3 fp horgolunk, a csoportokat 2 lsz-mel választjuk el, 1ksz-el zárjuk a kört
12-14.) Ugyanaz, mint az előző kör, csak +1 lsz-mel szaporítjuk az íveket.
15.) Ugyanaz, mint az előző kör, de itt nem szaporítjuk az íveket tovább, ugyanannyit lsz-et horgolunk, mint az előző körben
16.) 2 lsz-mel kezdünk, és 1ksz-el zárunk, a 3fp-ás csoportokba 2fp horgolunk, a lsz ívekre 3fp
17.) Ksz-met horgolunk minden szemre


Lehetséges, hogy nincs szakszerűen leírva, mindenesetre bízom benne, hogy ki lehet igazodni rajta.
Jó munkát, és áldott karácsonyt mindenkinek!

2020. december 20., vasárnap

Pólófonalas csillag dekoráció

Pólófonalas csillag dekoráció



Barátnőmnek készítettem ajándékba ezt a kis pólófonalas csillagot, melyhez a videót itt találtam:

Mivel nem igazán szereti a klasszikus horgolt díszeket, bár szerintem pólófonalból azért más a hatásuk ezeknek a díszeknek is. Így a csillagot alapnak használtam. A dekorációt ragasztó pisztollyal ragasztottam fel.
Remélhetőleg így tetszik majd neki...

2020. december 15., kedd

Pólófonalas harangok

Pólófonalas harangok


Az egyik pólófonalas csoportban már javában készülnek a karácsonyi díszek.
Kicsit robosztusnak tűnnek a hagyományos minták ebből a fonalfajtából, de nagyon tetszenek.
Leginkább egy búzaszemes kis harangba szerettem bele. Így hát vettem egy gombolyag fehér fonalat, és el is készült.
Nagyon tetszik!

Ki szerettem volna próbálni, egy klasszikus pálcákkal készült harangot is, melyhez találtam videót is. Nem igazán sikerült a videó segítségével sem a harang forma, inkább egy jóképű sombrerora hasonlított a végeredmény. Így azt is hagytam.
Végül nekiálltam saját kútfőből kiokoskodni egyet. Sokszor bontottam, mert nem azt a formát adta, amit szerettem volna. 
Végül sikerült, aminek igazán örülök. 

Lejegyeztem a mintát munka közben:
1.) Mr-be 7 rp
2.) 2 lsz, (1erp+2erp) 1 ksz
3.) minden szembe 1 erp
4.) 2 lsz, (1fp+2fp) 1 ksz
5.) 1 lsz, (1rp+2rp) 1 ksz
6.) minden szembe ksz


Cuki lett, bár a formán még lehet majd finomítani...



2020. május 1., péntek

Pólófonalas tárolók

Pólófonalas tárolók
Mindig is tetszettek a pólófonalas tárolók, tervben volt, hogy kipróbálom, hogy milyen őket horgolni. Idén végre rászántam magam, hogy neki fogják az alkotásnak. Az egész decemberben kezdődött, amikor egy olcsó kínai boltban vettem egy 10-es horgolótűt, egyszer hátha kell alapon. Majd február végén egy tekercs vékony pólófonalat, amiből egy hatalmas baglyot szerettem volna horgolni egy youtube videó alapján. El is kezdtem, de nem mutatott olyan jól, mert az eredeti makramé fonalból volt. Aztán mégiscsak izgatott a fonal, és elkezdtem böngészni a pólófonalas videókat. Végül nagyon megtetszett, és eldöntöttem, hogy ideje kipróbálni. Márciusban aztán elkezdtem őket horgolgatni. Az itt látható mennyiség két hónap alatt készült, több-kevesebb kihagyással. Nagyon szerettem őket készíteni, tetszik, hogy egy-egy darab hamar elkészül, nem kell hetekig molyolni rajta.

Az első projekt két darab szíves tároló lett. Fa alapra készültek, sima rövid pálcás.

Másodjára ezek a tulipános kosárkák készültek. Szintén fa alapra, búzaszemes horgolással.
Következőnek ez a pasis füles kosár készült. (Ez volt a bagoly-fonal.) Szintén fa alapra. Itt valami új mintát szerettem volna kipróbálni, ami minta videót néztem hozzá, nos az nem sikerült. Próbálkozás közben aztán sikerült egy új mintát létrehozni, de sajnos nem jegyeztem meg, úgyhogy ez egy abszolút egyedi kosár lett.
Végül ez a két ékszeres tároló készült. Ezeket többször visszabontottam, mire dűlőre tudtam jutni velük. Az alapja is horgolt, itt a tetejüket díszítik a falapok.

Végül a maradékok felhasználása jegyében készült a zsebkendőtartó, ami régi vágyam volt. 
Illetve karpereceket is horgoltam a maradékokból, ezek közül a zöld lett a kedvencem.

Végül összeszedtem ide a videókat, amik a segítségemre voltak:


Ha kedvet kaptál te is a pólófonalas horgoláshoz, 
jó munkát kívánok hozzá!

2019. október 1., kedd

Horgolt fehér gólya

Horgolt fehér gólya


Az elmúlt időben igen kevés időm jutott arra, hogy blogoljak. Sajnos az elkövetkezendő időben sem lesz másként, de próbálom utolérni a múló időt, ami természetesen lehetetlen. Nem tétlenkedtem eddig sem, születtek dolgok a kezem alatt, például ez a kis fehér gólya, még a nyár végén. 

Az Alza figura után szerettem volna olyan figurát horgolni, ami nekem tetszik, így erre a cuki gólyára esett a választásom!

Imádtam horgolni, egy hét kellett hozzá. Bár először féltem attól, hogy magamnak kell lefordítani a mintát, de nem volt égbekiáltóan nehéz, ráadásul menet közben fordítgattam mindig egy-egy szakaszt. Ahol esetleg nem úgy jött ki a pálcák száma -nyilván a béna fordítás miatt-, ahogyan kellett volna, ott improvizáltam, végül is a végeredményen nem változtat 1-2 szemszám eltérés (szerintem).

A leírást egy német amigurumis oldalon találtam, itt:

Gyönyörűen, pdf-ben le lehet tölteni, szépen, érthetően leírva, fázis fotózva.
Bíztatok mindenkit, hogy merjen nekiállni idegen nyelvű mintának, veszteni maximum az időt lehet, amit ráfordítottunk, de ha mégis elkészül, az igazán sikerélmény!
Nekem mindenképp az volt, ezután bátrabban tekintek a külföldi mintákra.

A neve egyébként Kelep lett!

2019. augusztus 7., szerda

Horgolt tengerész pénztárca

Horgolt tengerész pénztárca


Az utóbbi időben a meleg miatt, nem igazán volt kedvem varrni, de tétlen sem akartam maradni, így ismét előtérbe került nálam a horgolás. Most ismét megtetszett benne, hogy különösebb "felszerelés" nem kell hozzá, csak bedobom a táskámba a horgolós neszimet, és bármikor elő tudom venni.
A Pinteresten böngészgettem táska/pénztárca minta után, amikor rábukkantam a horgolt pénztárca/ keretes bukszákra. Nagyon megtetszettek, rengeteg féle mintával elkészíthetőek. Egy tengerész mintásba bele is szerettem, és mivel volt maradék fonalam, neki is álltam a horgolásnak. A minta amúgy, a Ravelry-n volt ingyenesen letölthető, de jelenleg nem elérhető, így képről próbáltam egy hasonlót készíteni. Végül aztán alakult a saját ízlésem szerint.


Hozzávalók:

  • Catania fonalak kék, fehér, piros színben
  • íves pénztárca keret 8 cm-es (28 lyukú)
  • 2 db horgony mintás gomb


Elkészítése:

Spirális horgolással készült.

1.) kék színnel: varázskörbe 6 rp  (6)
2.) minden szemre szaporít (12)
3.) (1 rp, sz)   (18)
4.) (2 rp, sz)   (24)
5.) (3 rp, sz)   (30)
6.) (4 rp, sz)   (36)
7.) (5 rp, sz)   (42)
8.) (6 rp, sz)   (48)
9.) (7 rp, sz)   (54)
10.) (8 rp, sz)   (60)
11.) (9 rp, sz)   (66)
12-16.) 66 rp      (66)

Fonalváltás pirosra:
17-19.) 66 rp

Folyamatos fonalváltással haladunk tovább, kékkel kezdünk:
20-21.) 66 rp      (66)
22-23.) 66 rp      (66)
24-25.) 66 rp      (66)
26-27.) 66 rp      (66)
28-29.) 66 rp      (66)
30-31.) 66 rp      (66)
32-35.) 66 rp      (66)

A gombokat felvarrjuk a piros sávba majd végül kárpitos tűvel a keretre varrjuk a horgolást. Bélelni nem béleltem, mert szerintem szép a hátoldala is.


Próbáld ki, horgold meg te is, és mutasd meg az Instagram-mon #horgoltbuksza !
Jó munkát!

🌊🌊🌊

2019. július 29., hétfő

Horgolt Alza figura

Horgolt Alza figura


Újra elkezdtem horgolgatni itt a nyár folyamán. Kicsit nehezen rázódtam vissza, de mostmár élvezem a munkát. Lassan haladok, mivel ritkán jutok hozzá. Igazság szerint a türelmetlenség a baj, nincs erőm kivárni, míg egy-egy darab elkészül. Most nagyon élvezem, mert mindenhova tudom magammal vinni, és megnyugtat az is, ha naponta csak egy-két sort sikerül készítenem.
 👽👽👽
Legkisebb lányom most kezdi majd az óvodát. Meg is kaptuk a listát, hogy mit kell beszereznünk addigra. Lehet majd vinni szundipajtit is a délutáni alváshoz, de legnagyobb megdöbbenésemre azt az oviban kell hagyni. Ilyenről még nem is hallottam. Hogyan gondolják, hogy például egy évek óta nyúzott alvós barátot csak úgy ott lehet hagyni?! Pont ebből az elgondolásból született a mi kis Alzánk, aki épp a szederbokorból lesi új kis gazdáját...


Azért választottam ezt a figurát, mert a kislányom valamilyen szinten kötődik hozzá. Nagyon tetszett neki mindig is ez a reklám figura, tavaly karácsonyra például egy alza alakú pendrive-ot kapott, amin a kedvenc meséit tartjuk. Remélem majd a kötődés is kialakul, talán azért is, mert látta, ahogy készítem. Az óvodai jellel pedig igazi egyedi darab lesz.


Anna megtanítja facebook csoportban levő eredeti mintát használtam kiindulásként, amit mind széltében, mind hosszában megnöveltem, így Catania fonalból 23 cm lett. A csizmája saját elgondolás szerint készült, így egybe lett horgolva a testtel. A kezeit egyszerűsítettem, a pólóját pedig a karkivágás alól indítottam, mert majd még egy óvodai jelet kap a pocijára keresztszemessel hímezve. A jelet még nem tudjuk, de már alig várom, hogy ráhímezhessem.

💚💚💚

2018. június 19., kedd

Horgolt Sam a tűzoltó figura

Horgolt Sam a tűzoltó figura


Mint már számtalan bejegyzésemben olvashattátok, az én Kincsem rajong a Sam a tűzoltóért. Így neki veselkedtem, és meghorgoltam neki a figurát a 2. születésnapjára, elkészítve ezzel életem első amigurumi figuráját.


A mintát Horgolás-amigurumi figurák mintagyűjtői facebook csoportban kaptam, az alapján készült el. Az összevarrása ment kicsit nehézkesen, de reménykedem, hogy a következő figuránál már ügyesebb leszek. Azért meg voltam elégedve magammal, tekintve, hogy 1 éve még a horgolás sem ment  rendesen.


Nagyon élveztem a horgolást, bár kicsit sokáig tartott, mivel nem tudtam folyamatosan csinálni egyéb elfoglaltságaim miatt. No de nem baj, a szülinapra elkészült, és az ünnepelt is örült neki.
Sőt a  torta mellett is jól mutatott...


Szép napot!


2018. április 3., kedd

Baglyos sapka 2.0

Baglyos sapka 2.0


Kis Tündérkémnek nem olyan régen, kb. 1 hónapja horgoltam egy bagolyos sapikát. Nagyon szereti, már nem pont a bagolyság miatt, mert azt még szerintem nem tudja, mit is jelent, inkább a vidám harsány színek miatt.
Azóta kis unoka húgunk is járt nálunk, ő most elsős, ő természetesen tudja, mi fán terem a baglyosság. Komoly készlete van baglyos cuccokból, igazi rajongó, így azonnal beleszeretett a mi kis sapinkba. Mivel drága Sógornőm nem tud horgolni, így rám várt a feladat, hogy a kislánynak örömet szerezzek.
Húsvétra el is készült a második verzió, kis tulajdonosa nagy örömére.

Az eredetihez képest csak a méret, és a szín összeállítás változott, illetve a virág dísz maradt el, az már egy nagyobb lányhoz nem illik.

Elkészítést az első sapinál találod:

Illetve a Horgoló súgó oldalam is segítségedre lehet:




Jó munkát!


2018. március 5., hétfő

Baglyos sapka horgolása

Baglyos sapka horgolása


A Mickey egér sapkán felbuzdulva készítettem ezt a baglyos sapit az én Kicsikémnek. Nagyon tetszik ez a fajta fülvédős saka, mert számtalan variációban elkészíthető a színtől és a karaktertől függően. A micimackótól az állatosokon át a supermenesig. A méret sem akadály, mert csak a körlap határozza meg, hogy mekkora készüljön. Én ezt a mintát is a Kreatív+Hobby Alkotóműhely oldalán találtam itt, az ott található részletes leírás alapján készült. 
Köszönet érte!


Lássuk, hogy készült:

Kellett hozzá:
  • 4 dkg pink színű fonal
  • 4 dkg világos zöld fonal (az enyém inkább menta színű)
  • némi fehér fonal a szegélynek, és a szemekhez
  • némi fekete fonal a szemekhez
  • némi sötétebb zöld fonal a szemekhez (ez igazából lehet akár kék, akár barna is)
  • némi sárga fonal a csőrnek (lehet narancs sárga is)
  • 1 db gomb
  • 1 db horgolt virág
  • 4-es horgolótű


Elkészítése:

Először is a mérettáblázat alapján választottam ki a számomra megfelelő méretet. Így a mi sapink 18-24 hónaposnak való.


ÉletkorFejkerület (cm)Horgolt körlap átmérője (cm)Sapkahossz (az alap körlap tetejétől a fül alapjáig) (cm)
Újszülött339-10,511,5-14
2 hét-3 hónap35,511-12,514-15,5
3-6 hónap361315,5-16
6-9 hónap40,51416-16,5
9-12 hónap4214-1516,5
12-18 hónap43,51517,5
18-24 hónap4615-1619
2-5 év46-48,51619
6-14 év48,5-5116-1720
14-18 év51-53,51720-22
Felnőtt nő5618-1923
Felnőtt férfi5919-2023,5
Fejkerület (fejkörméret): a homlok közepén mérjük körbe a fejet.
Sapkahossz: a horgolt alap körlap tetejétől a fülvédő alapjáig.




Miután kiválasztottam a méretet, kezdődhetett a munka. A sapka tulajdonképpen egy folyamatos szaporítással készített félpálcás körlapból áll, (nekem ez 15 cm) majd mikor elértem a megfelelő átmérőt, szaporítás nélkül folytattam, a megfelelő sapkahossz eléréséig, az utolsó 8 sor már zöld fonalból készült.

Amikor elkészült maga a sapi, következtek a fülvédők. Én kicsit szélesebbet készítettem, mint az eredeti mintában. A hátulján 21 szemet kihagytam, majd mindkét oldalon 21 szemes alappal indulnak a kispálcás fülvédők. Soronkénti fogyasztással értem el a háromszög formát.


Következett a szemek, fülek, csőr és a virág horgolása:

A szemek tulajdonképpen két folyamatos szaporítással készített félpálcás körlapból, váltakozó színekből. Az 1-4. kör fekete, az 5. kör sötét zöld, a 6-7. kör fehér. A 8. kör, ami tulajdonképpen a bagoly szemöldöke, csak egy fekete félkör. A szemenként 3 szempilla pedig egyenként 3 légszem, kúszószemmel kapcsolva a szemöldökhöz.

A csőr dupla szállal készült, az 1. sor 6 lsz, a 2. sor a 2. szembe kp, a köv. szembe fp, a köv. szembe erp, a köv. szembe krp, az utolsó szembe hrp.

A fülek körcikk alakúak:
1.kör: varázskörbe 5 kp, nem kötjük össze a kört, csak összehúzzuk a fonalat és ford. 
2.kör: *kp* ism. a kör végéig, ford.
3.kör: *kp* ism. a kör végéig , ford.
4.kör: *kp* ism. a kör végéig.  
A fülek végeire egy-egy csomó fonalat kötünk, ezek lesznek a bojtok. 

A virág rózsaszínből készült, és egy gomb rögzíti. Lehet másfajtát is horgolni rá, vagy akár el is hagyható. Elkészítését egy másik bejegyzésemben találod:




Legvégül a díszítés következett:
Kispálcákkal, fehér fonallal körbehorgoltam az egészet, nagyon feldobja ez a szegély. Majd felvarrtam a füleket, szemeket, a csőrt, és a virágot is. Legutoljára a megkötő készült, minden színből levágtam 2x6 darabot, 100 cm hosszban, majd átfűztem a fülvédők alján, hármas fonással megfontam, majd csomót kötöttem az aljára.
El is készültünk!


Jó munkát!





Horgolt virág 1.

Horgolt virág 1.


A kislányom baglyos sapijára keresem valami egyszerű kis virágot, aminek nincsen közepe, mert a porzókat egy gombbal szerettem volna helyettesíteni. Rá is akadtam a megfelelő mintára a Pinterest-en. Egyszerű, pár pillanat alatt meghorgolható, és a célnak pont megfelelt.


A mintája: 
(remélem, jól írom, ha nem, légyszi szóljatok)

  • 1. kör: 6 lsz, amit 1 ksz-mel összekapcsolunk körré
  • 2. kör: *3 lsz, 3 krp, 3 lsz, 1 ksz-mel kapcsolunk a körhöz* ism. 5x

Forrás: Pinterest

Remekül lehet díszíteni vele bármit, akár többféle színben is amennyiben valami igazán egyszerűt keres valaki.

Már felvarrva...
Jó munkát!


2018. február 21., szerda

Horgolt Mickey egér sapka

Horgolt Mickey egér sapka


Az én kis 20 hónaposom igazi Mickey egér rajongó. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk, nézzük, énekeljük, táncoljuk. A Mickey egér játszótere nálunk az etalon.
Ebből kifolyólag szeretem volna venni az én drágámnak Mickey egeres sapit. Szét is néztem a neten, ekkor bukkantam rá erre a fantasztikus mintára itt. Mivel kezdő, újra kezdő horgoló vagyok, kicsit tartottam tőle, hogy sikerül e majd elkészíteni. Minden esetre megvettem a fonalat hozzá, és nekiálltam a horgolásnak...

Kellett hozzá:

  • 6 dkg fekete fonal
  • 5 dkg piros fonal 
  • némi sárga fonal a szegélynek
  • 2 db nagy fehér gomb
  • 4-es, és 6-os horgolótű


Elkészítése:
Először is Éva oldalán található ez a fantasztikus mérettáblázat. Ez alapján választottam ki a számomra megfelelő méretet. Én egyel nagyobbat választottam, mint kéne, mert nem tudtam mennyi ideig tart majd a sapi elkészítése, és nem mertem a pont jó méretnek nekiállni. Így a mi sapink 2-5 évesnek való.



Életkor Fejkerület (cm) Horgolt körlap átmérője (cm) Sapkahossz (az alap körlap tetejétől a fül alapjáig) (cm)
Újszülött 33 9-10,5 11,5-14
2 hét-3 hónap 35,5 11-12,5 14-15,5
3-6 hónap 36 13 15,5-16
6-9 hónap 40,5 14 16-16,5
9-12 hónap 42 14-15 16,5
12-18 hónap 43,5 15 17,5
18-24 hónap 46 15-16 19
2-5 év 46-48,5 16 19
6-14 év 48,5-51 16-17 20
14-18 év 51-53,5 17 20-22
Felnőtt nő 56 18-19 23
Felnőtt férfi 59 19-20 23,5
Fejkerület (fejkörméret): a homlok közepén mérjük körbe a fejet.
Sapkahossz: a horgolt alap körlap tetejétől a fülvédő alapjáig.



Miután kiválasztottam a méretet, kezdődhetett a munka. A sapka tulajdonképpen egy folyamatos szaporítással készített félpálcás körlapból áll, (nekem ez 16 cm) majd mikor elértem a megfelelő átmérőt, szaporítás nélkül folytattam, a megfelelő sapkahossz eléréséig, az utolsó 10 sor már piros fonalból készült.

Amikor elkészült maga a sapi, következtek a fülvédők. Én kicsit szélesebbet készítettem, mint Éva. A hátulján 21 szemet kihagytam, majd mindkét oldalon 21 szemes alappal indulnak a kispálcás fülvédők. Soronkénti fogyasztással értem el a háromszög formát.

Következtek a fülek, két félkört horgolunk: 2 szálat összefogva, 6-os tűvel.
  1. félör: varázskörbe 2 lsz, 7 fp, összehúzzuk, de nem kötjük össze
  2. félkör: (2lsz, fp), *(2fp)*
  3. félkör: 2 lsz, *(2 fp), fp* a széleken mindig (2fp)
  4. félkör: 2 lsz, *(2 fp), fp, fp* a széleken mindig (2fp), elkötjük és elvágjuk a fonalat.
Legvégül a díszítés következett:
Kispálcákkal, sárga fonallal körbehorgoltam az egészet, nagyon feldobja ez a szegély. Majd felvarrtam a füleket, és a két gombot is. Legutoljára a megkötő készült, minden színből levágtam 2x6 darabot, 135 cm hosszban, majd átfűztem a fülvédők alján, hármas fonással megfontam, majd csomót kötöttem az aljára. Kicsit hosszúak lettek, de majd használat közben kiderül, hogy kell e ekkora rá. 


Forrás: Port.hu

A teljes és részletes leírás itt található, horgolási segédlettel együtt:

Rendszeres olvasók

Translate