Üdvözöllek a blogomon!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aprósütemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aprósütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 7., hétfő

Sós aprósütemény

Sós aprósütemény


Régóta szemeztem ezzel az apró sütivel. Sokszor láttam már hasonlót, hogy cukrászdákba, pékségekbe árulják. Általában mindig el is csábultam rá, és vettem 15-20 dkg belőle. Pár hónapja az egyik csoportban találkoztam a recepttel, a hozzászólások között. Már nem tudom, pontosan, hol, mert csak a képernyőt fotóztam le a recept miatt.
A két ünnep között aztán meg is sütöttem. Nagyon finom lett, bár én nem szaggattam annyira apróra, mint a cukrászdában szokták, de ez nem vont le az értékéből. 
Sokszor fogom sütni ezután is.

Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt 
  • 2 tojás sárgája
  • 30 dkg margarin
  • 2 ek. tejföl (helyettesíthető 3-4 ek. tejjel, vagy vízzel)
  • 2-3 kk. só

Tetejére:
  • 1 felvert tojás
  • magok vegyesen (én aprómagvas keveréket vettem hozzá, így árulták, amibe egyébként szezámmag, fekete szezámmag, napraforgómag, lenmag volt)


Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Majd vastagabbra (kb. 1 cm) nyújtjuk, és felkockázzuk. A tetejét lekenjük a felvert tojással, és megszórjuk a magokkal. Előmelegített sütőben 180 fokon, sütőpapírral bélelt tepsiben 15 perc alatt aranybarnára sütjük.


Kiváló party falat!

2019. január 5., szombat

Sült kókusztekercs

Sült kókusztekercs



Ma egy igazi retro sütit hoztam nektek. Kb. 20 éve tanultam az akkori anyósomtól. Azóta készítem, nagy kedvenc nálunk. Sokáig eláll, nem is annyira bonyolult, mint amennyire elsőnek tűnik, 
és mindig sikert arat.
Csoportomban elkezdtük idén a közös sütéseket, első héten erre esett a választásom. 
Remélem sikere lesz, és tudunk egymástól tanulni. Mindenesetre jók a visszajelzések, remélem érdeklődőkből se lesz hiány. 
Gyere csatlakozz te is!



Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • ½ dl tej
  • 1 dkg élesztő
  • 4 tojássárgája
Tölteléke:
  • 4 tojásfehérje
  • 30 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg kókuszreszelék (ha diósat készítünk, abban az esetben: 30 dkg darált dió)


Elkészítése:

Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, elég csak megindítani. Majd a többi hozzávalóval együtt tésztát gyúrunk belőle. Keleszteni, pihentetni nem kell, elég annyi idő amíg a tölteléket elkészítjük. Következik a krém: a fehérjéket a kemény habbá verjük a kétféle cukorral. Majd hozzákeverjük a kókuszreszeléket is. A tésztát 3 cipóra osztjuk, és lisztezett deszkán egyenként vékonyra nyújtunk. A krémet is 3 részre osztjuk, és megkenjük vele a kinyújtott lapokat. Szorosan felcsavarjuk őket. A rudakat 1 cm vastagra daraboljuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben sorakoztatjuk a tekercseket.
Előmelegített sütőben 180 fokon, 10-12 perc alatt világosra sütjük. Vigyázat, hamar megég az alja!
Ha kihűlt, porcukorral meghintve tálaljuk!


2018. december 28., péntek

Gesztenyés kifli

Gesztenyés kifli


Ma kétféle kifli receptet hoztam nektek még a karácsonykor sütött receptek közül. A második Barátnőm remeke ez a mennyei gesztenyés kifli. A receptet anyukájától kapta örökül, és ünnepekre mindig megsüti. Én is sütöttem már, de sosem sikerül olyan tökéletesre, mint az övé.
De attól függetlenül kedvenc, és igazi klasszikus az ünnepi asztalon.


Hozzávalók 24 db-hoz:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • csipet só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 dl tejföl

A töltelékhez:

  • 25 dkg gesztenyemassza
  • 5 dkg margarin


Elkészítése:
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd folpackba csomagolva a hűtőben 1 éjszakát, de minimum 1-2 órát pihentetjük.
Másnap gyors mozdulatokkal átmozgatjuk a tésztát, majd 3 cipóra szedjük. Mindegyiket 2-3 mm vékony körlappá nyújtjuk, és nyolcadoljuk. A háromszögek végeibe teszünk egy-egy teáskanál tölteléket, és felcsavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, úgy hogy közben kifli formára igazgatjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon 12 perc alatt világosra sütjük.


Azonnal, még forrón porcukorba forgatjuk.

🎄🎄🎄

Hókifli

Hókifli


Ma kétféle kifli receptet hoztam nektek még a karácsonykor sütött receptek közül. Az első ez a mennyei hókifli, melynek receptjére 23-án reggel akadtam rá a Sütés-főzés háziasan facebook csoportban. Akkor már csak böngészgettem, mondván már nem sütök semmit. De ez annyira guszta volt, és terveztem is egyszer, hogy majd kipróbálom a hókiflit, így nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Mivel volt mindenem hozzá itthon, mire a család felébredt a tészta már be volt gyúrva, épp a töltelékeket készítettem.
Nagyon megszerettük, fel is veszem a karácsonykor kötelező sütik közé!

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • csipet só
  • 2 kk cukor
  • 2 dl tejföl

A mákos töltelékhez:

  • 1 tojásfehérje
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg darált mák
  • csipet só

A diós töltelékhez:

  • 1 tojásfehérje
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg darált dió
  • csipet só


Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, kicsit nehezen áll össze a tészta, de ahogy a margarin melegszik a kezünktől csak sikerül. Pihentetni nem kell. Rögtön készíthetjük a töltelékeket. A tojásfehérjéket külön-külön tálban keverőtálba a cukorral és a sóval habbá verjük. Majd egyikhez a diót másikhoz a mákot forgatjuk hozzá.
A tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd egy fánk szaggatóval kiszúrjuk. A közepükre teszünk egy-egy teáskanál tölteléket felváltva, majd félbe hajtjuk a kört, és jól összenyomkodjuk. Ha jól adagoltuk a tölteléket, pont el fog fogyni az utolsó kiflinél. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, úgy hogy a széleit kifli formára igazgatjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 12 perc alatt készre sütjük.


Azonnal, még forrón porcukorba forgatjuk.

🎄🎄🎄

2018. december 27., csütörtök

Szilveszter sütemény - hamis linzer

Szilveszter sütemény
-hamis linzer-


Drága szomszéd asszonyomtól kaptam ezt a receptet még nyáron. Ő ezt süti linzer helyett. Most az ünnepekre én is elkészítettem két adagban. Próbáltam több féle formát adni neki, hogy változatos legyen, sikerült is. Tésztája valóban nem az a klasszikus linzer ízű, de finom puha, és omlós, szinte észrevehetetlen a különbség. Azonkívül formatartó is volt, így sütés közben sem deformálódtak el.
Ezután én is ezt sütöm linzer helyett, nagyon meg voltam elégedve a recepttel!
Végül az apró népnél is lett a favorit!


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 25 dkg porcukor (felesben xilitet használtam)
  • 2 tojás
  • 1 csg. sütőpor
  • 2 csg. vaníliás cukor

Összeragasztáshoz:


Díszítéshez:

  • porcukor


Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Pihentetni nem kell, mint a linzert.  Kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és az általunk kedvelt kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe (szorosan is lehet) sorakoztatjuk, és 180 fokon 8-10 percig sütjük. Ha kihűlt párosával lekvárral összeragasztgatjuk. Végül porcukorral meghintjük.

ár
🎄🎄🎄

Variációk:

A klasszikus változatnál egyszerűen meghintjük porcukorral.


A diós változatnál sütés előtt megkenjük felvert (csak fellazított, nem habbá vert) tojásfehérjével, és megszórjuk darált/durvára tört dióval.


A csokis változatnál egy tortabevonót 1 tk. étolajjal felolvasztunk, és ecsettel megkenjük a sütiket vele. Én még arany dekor gyöngyöt is szórtam rá. Nem muszáj telibe kenni, lehet csak rácsurgatni is, ha valakinek az tetszik.


Végül a habos változatnál a linzer közepére, ahol lesz az "ablak" kicsike lekvárt kenünk. Majd csillagcsöves habzsákba töltött tojásfehérje habbal karikát rajzolunk köré.
Receptjét a mézeskalácsomnál találod íróka néven.


További szép ünnepet Nektek!

2018. december 8., szombat

Mandulás-marcipános linzer

Mandulás-marcipános linzer


Nekem ez a legkedvesebb karácsonyi sütim. A linzert általában mindenki szereti, én a marcipánt is, ebből következőleg a végeredmény se lehet rossz. A recept Lajos Marié, számomra az egyik etalon a magyar gasztronómiában. Azt a vonalat képviseli, amit én is magaménak tartok, és eddig ahány receptjét kipróbáltam, még sosem kellet csalódnom benne!

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • 5 dkg darált mandula
  • 8 dkg porcukor
  • egy csipet só
  • 1 csg. vaníliás cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 kk. sütőpor

A töltéséhez:

  • savanykás lekvár (én meggy lekvárt használtam)

A tetejére:

  • egész mandula
  • 40 dkg marcipán
  • 2 tábla ét tortabevonó


Elkészítése:

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd 1 órát hűtőben pihentetjük. Utána kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, és kör alakú kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe (szorosan is lehet) sorakoztatjuk, és 170 fokon 8 percig világosra sütjük. 
A marcipán masszát porcukron szintén 2 mm vastagra nyújtjuk, és ugyanazzal a kiszúróval kiszaggatjuk. Lekvárral egy linzert és egy marcipán karikát összeragasztgatunk. A tortabevonót gőz fölött felolvasztjuk, és a sütiket félig megmártjuk benne. Amíg meg nem dermed a csoki, 1 szem mandulát nyomunk a közepébe.
Sokáig eláll, karácsonyra lehet már az első sütik között készíteni.


🎄🎄🎄

2018. december 5., szerda

Ili mama linzere

Ili mama linzere


Évek óta kísérletezem linzer készítésével, de amilyen könnyűnek látszik, annyira bele tud törni az ember bicskája. Ez verzió sem lett tökéletes, pedig a recept anyósomé, tuti és kipróbált. Nekem mégsem lett olyan, mint neki, de nem baj, próbálkozom tovább. 


Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 30 dkg margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 csg. vaníliáscukor
  • 1/2 csg. sütőpor
  • pici só
  • 1/2 dl víz


Elkészítése:
A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd 1 órát hűtőben pihentetjük. Utána kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, és az általunk kedvelt kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe (szorosan is lehet) sorakoztatjuk, és 170 fokon 8 percig sütjük. Ha kihűlt párosával lekvárral összeragasztgatjuk. Végül porcukorral meghintjük.
Sokáig eláll, karácsonyra lehet már az első sütik között készíteni.


Kellemes készülődést!

2018. november 9., péntek

Zabpelyhes-kókuszos labda - fitt kókuszgolyó

Zabpelyhes-kókuszos labda
- fitt kókuszgolyó -


Tegnapelőtt a Barátnőmhöz voltam hivatalos egy kis csacsogásra. Mivel előre megbeszéltük a talit, így arra gondoltam, házi sütit viszek a szokásos cukrászdai helyett. Erre a kókuszos labdára esett a választásom. Ez tulajdonképpen a kókuszgolyó fitt változata, nem is érződik benne, hogy nem keksszel készült. A cukor mennyiség felét eritrittel váltottam fel, így a "bűnözés" sem volt olyan nagy, mint máskor.
Érdemes egyszer kipróbálni...


Hozzávalók 50 db-hoz:
Egy régebbi készítésből...

  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg zabpehely
  • 9 dkg kókuszreszelék
  • 19 dkg porcukor (felesben eritritet használtam)
  • 1 csg vaníliáscukor
  • 5 ek. kakaópor
  • 3 ek. hideg víz

A díszítéshez:

  • kókuszreszelék



Elkészítése:

A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk. A masszából kis golyókat formázunk,
és megforgatjuk a kókuszreszelékben.
Fogyasztás előtt hűtőben tároljuk!

Ennyi az egész!

2018. január 14., vasárnap

Amerikai keksz - csokis-mogyorós

Amerikai keksz
-csokis-mogyorós-


Klasszikus amerikai keksz. Jó választás egy kirándulás előtt, vagy az iskolai buliba ha süit kell vinni. Nagyon gyorsan elkészíthető, mindennel együtt talán fél óra. Azt hiszem, nem is vágyunk ennél többre egy húzós nap után. A recept pedig egy 2012-es kölyök magazinból lett elmentve.
:-)

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 1 csg. sütőpor
  • 15 dkg cukor (én feleztem a mennyiséget)
  • 1 csg. vaníliás cukor
  • 15 dkg margarin
  • 2 tojás
  • 10 dkg durvára tört sótlan mogyoró
  • 10 dkg csoki csepp

Elkészítse:

A hozzávalókat a mogyorón s a csokin kívül robotgéppel kikeverjük. Végül a csokit és a mogyorót is beleforgatjuk a masszába. Két vízbe mártott kiskanál segítségével egy sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi halmokat szaggatunk a tésztából, kissé meglapogatjuk őket a kanállal. Viszonylag távol, 4-5 cm-re kell őket rakni egymástól, mert sütés közben keksszé terülnek szét. Előmelegített sütőben, 200°C-on 10 percig sütjük! Jól záródó fémdobozban sokáig eltartható!



Jó étvágyat!

2017. december 23., szombat

Dán vajas keksz

Dán vajas keksz


Ez a süti a férjem kedvence!
Nyáron, mikor füvet nyírni indul, mindig szokott magának ilyet vásárolni a német hipermarketben. 
Tavaly karácsonyra szerettem volna meglepni ennek a sütinek a házi változatával, és szerencsére sikerült is megtalálnom a receptet itt. Az elkészítése a Youtube-on is megnézhető, igaz, ott nagyüzembe készül.
Tavaly óta pedig kötelező elem lett a karácsonyi sütik között.

Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 20 dkg teavaj
  • 10 dkg porcukor
  • 30 dkg finomliszt
  • 2 ek. vaníliaaroma
  • késhegynyi só

Elkészítése:

A száraz hozzávalókat keverőtálba halmozzuk. A hozzáadjuk a nagyon puha vajat, a vaníliaaromát és a tojást is. A robotgéppel jól összedolgozzuk.
A masszát csillagcsöves habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsibe karikákat formázunk belőle, mint a habkarikánál.
Előmelegített sütőben, 200°C-on  8 percig sütjük, amíg kicsit pirulni nem kezd.


Jó étvágyat!

2017. december 22., péntek

Kókuszgolyó

Kókuszgolyó


Variációk egy témára. Lehetne ez a mai nap mottója. Ma tulajdonképpen egyféle sütit hoztam, három különböző formában, a könnyűtől a bonyolultig. Válasszon mindenki a kedve, ideje szerint az elkészítési módok között.
A siker garantált, mert a végeredmény tuti finom lesz! 

Hozzávalók:
  • 50 dkg darált háztartási keksz 
  • 21 dkg porcukor 
  • 3 dkg kakaópor 
  • rum aroma ízlés szerint 
  • tej 
A díszítéshez:
  • kókuszreszelék 

Elkészítés:

A kekszet a porcukorral, a kakaóporral és a rum aromával összekeverjük, és annyi tejet adunk hozzá, amennyit felvesz. Kis, teáskanálnyi golyókat formázunk belőle, és kókuszreszelékbe hempergetjük őket.
Fogyasztásig hűtőbe tároljuk.


Jó étvágyat!

Rendszeres olvasók

Translate