Üdvözöllek a blogomon!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karácsonyra készülve.... Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Karácsonyra készülve.... Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 18., hétfő

Karácsonyi asztaldísz vödörben

Karácsonyi asztaldísz vödörben


A hétvégén virágkötős projektjeim voltak. Készült egy adventi koszorú, és ez az asztaldísz.
A koszorú be volt tervezve, illetve egy kopogtatót szerettem volna készíteni ajándékba.
A koncepció az volt, hogy a kopogtató is ugyanúgy lesz díszítve,
 mint a koszorú, hogy passzoljanak egymáshoz.
Ahogy szedtem össze a lakás különböző helyein tárolt kellékeket, rátaláltam erre a karácsonyi vödörre. Asztaldíszként vettem, nagyon megtetszett anno. A dísz tönkrement, majd az üres vödröt rakosgattam egy pár évig ide-oda.
 Azonnal tudtam, hogy eljött az idő, hogy felhasználjam. El is rohantam gyertyát venni hozzá, hagyva csapot-papot magam után. Nem sokat válogattam, mert már korábban megtetszett az üzletben ez a havas hatású gyertya, és még vettem hozzá egy-két dolgot...


Elkészítése:

A vödör aljába tettem két bögre zúzott kavicsot, hogy fel ne dőljön, majd összegyűrt újságpapírral béleltem ki jó háromnegyedig. Szerintem ez jobb megoldás, mintha gipszet öntünk bele, mert ha az asztaldísz tönkremegy,
 legalább lehet a vödröt kaspóként akár egy Mikulás virág alá használni, nem kell kidobni.

 Méretre vagdostam a tűzőhabot, a tetejére szabtam egy kis polár anyagot, hogy ha úgy adódik, ne a hab látszódjon ki. A gyertyákba vastag drótot tűztem, és középre tűztem, oda is ragasztottam őket. Sugár alakban körberagasztottam a kompozíciót a girlandból szabott darabokkal,
majd szépen körbedíszítettem a gyertyákat jó gazdagon.
Hogy a Mikulás virág miért került hátra? Az az én malőröm: annyira fel szerettem volna tenni, hogy az elejénél elfelejtettem, itt javítani nem lehet, úgyhogy a hátoldalra került. Nem baj, nem bánom, mert úgyis úgy terveztem, hogy minden oldalról szép legyen.
A felhasznált apróságokat a montázson láthatjátok.


Elkészíthető bármilyen szép kaspóban is, szép dísze egy ilyen a lakásnak, irodának!
Ragasztópisztolyra fel!
Jó munkát!

2019. november 17., vasárnap

Adventi koszorú 2019

Adventi koszorú 2019


Tegnap nagy projektben voltam. Elkészítettem az idei adventi koszorúnkat, és egy asztaldíszt. Nagyon vártam már, hogy legyen időm összehozni, és bevallom őszintén teljesen más lett, mint amit eredetileg kigondoltam. Időközben viszont annyi mindent vásároltam hozzá - amit aztán fel is használtam - hogy elvetettem az eredetileg tervezett díszítést.
Klasszikus lett, nagyon tetszik, úgyhogy jövőre is félreteszem, egy gyertyacserével frissítem majd.


Elkészítése:

30 cm-es szalma alapot használtam hozzá. Körbetekertem 5 cm széles polár csíkkal, amit ragasztópisztollyal rögzítettem. Betűztem a helyére a 4 gyertyatüskét, a gyertya aljára szalagot ragasztottam, majd a helyére tettem a gyertyákat. A koncepció az volt, hogy a gyertyákat minden oldalról díszítsem, hogy szépen körülölelje a díszítés őket. 
Egy nagyobb girlandból vágtam 5-6 cm-es darabokat, és ág-szerűen 
a gyertyák mellé ragasztottam az alapra. 
Erre került a díszítés:
A gyertya külső oldalára 3 toboz ill. egy darabka fakéreg, belülre egy mikulás virág került. Jobbról fahéj, piros bogyók, és csillagánizs díszíti, balról pedig piros, 
és fehér gömbökkel töltöttem ki a helyet. Mindegyik gyertyánál ugyanígy jártam el.


Valamikor régen jártak virágkötő tanfolyamra, nem állítom, hogy mindenre emlékszem, amit ott tanultunk, de szívesen készítek koszorúkat, asztaldíszeket.
Erre bíztatok mindenkit, merje kipróbálni ezt a vonalat is, mert sokkal szívesebben ül az ember az asztalhoz, ha a szíve-lelke is benne van egy ilyen koszorúban, ami Szenteste a teríték dísze lehet.
Ragasztópisztolyra fel!
Jó munkát!


2018. december 28., péntek

Gesztenyés kifli

Gesztenyés kifli


Ma kétféle kifli receptet hoztam nektek még a karácsonykor sütött receptek közül. A második Barátnőm remeke ez a mennyei gesztenyés kifli. A receptet anyukájától kapta örökül, és ünnepekre mindig megsüti. Én is sütöttem már, de sosem sikerül olyan tökéletesre, mint az övé.
De attól függetlenül kedvenc, és igazi klasszikus az ünnepi asztalon.


Hozzávalók 24 db-hoz:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • csipet só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 dl tejföl

A töltelékhez:

  • 25 dkg gesztenyemassza
  • 5 dkg margarin


Elkészítése:
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd folpackba csomagolva a hűtőben 1 éjszakát, de minimum 1-2 órát pihentetjük.
Másnap gyors mozdulatokkal átmozgatjuk a tésztát, majd 3 cipóra szedjük. Mindegyiket 2-3 mm vékony körlappá nyújtjuk, és nyolcadoljuk. A háromszögek végeibe teszünk egy-egy teáskanál tölteléket, és felcsavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, úgy hogy közben kifli formára igazgatjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon 12 perc alatt világosra sütjük.


Azonnal, még forrón porcukorba forgatjuk.

🎄🎄🎄

Hókifli

Hókifli


Ma kétféle kifli receptet hoztam nektek még a karácsonykor sütött receptek közül. Az első ez a mennyei hókifli, melynek receptjére 23-án reggel akadtam rá a Sütés-főzés háziasan facebook csoportban. Akkor már csak böngészgettem, mondván már nem sütök semmit. De ez annyira guszta volt, és terveztem is egyszer, hogy majd kipróbálom a hókiflit, így nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Mivel volt mindenem hozzá itthon, mire a család felébredt a tészta már be volt gyúrva, épp a töltelékeket készítettem.
Nagyon megszerettük, fel is veszem a karácsonykor kötelező sütik közé!

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • csipet só
  • 2 kk cukor
  • 2 dl tejföl

A mákos töltelékhez:

  • 1 tojásfehérje
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg darált mák
  • csipet só

A diós töltelékhez:

  • 1 tojásfehérje
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg darált dió
  • csipet só


Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, kicsit nehezen áll össze a tészta, de ahogy a margarin melegszik a kezünktől csak sikerül. Pihentetni nem kell. Rögtön készíthetjük a töltelékeket. A tojásfehérjéket külön-külön tálban keverőtálba a cukorral és a sóval habbá verjük. Majd egyikhez a diót másikhoz a mákot forgatjuk hozzá.
A tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd egy fánk szaggatóval kiszúrjuk. A közepükre teszünk egy-egy teáskanál tölteléket felváltva, majd félbe hajtjuk a kört, és jól összenyomkodjuk. Ha jól adagoltuk a tölteléket, pont el fog fogyni az utolsó kiflinél. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, úgy hogy a széleit kifli formára igazgatjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 12 perc alatt készre sütjük.


Azonnal, még forrón porcukorba forgatjuk.

🎄🎄🎄

2018. december 27., csütörtök

Szilveszter sütemény - hamis linzer

Szilveszter sütemény
-hamis linzer-


Drága szomszéd asszonyomtól kaptam ezt a receptet még nyáron. Ő ezt süti linzer helyett. Most az ünnepekre én is elkészítettem két adagban. Próbáltam több féle formát adni neki, hogy változatos legyen, sikerült is. Tésztája valóban nem az a klasszikus linzer ízű, de finom puha, és omlós, szinte észrevehetetlen a különbség. Azonkívül formatartó is volt, így sütés közben sem deformálódtak el.
Ezután én is ezt sütöm linzer helyett, nagyon meg voltam elégedve a recepttel!
Végül az apró népnél is lett a favorit!


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 25 dkg porcukor (felesben xilitet használtam)
  • 2 tojás
  • 1 csg. sütőpor
  • 2 csg. vaníliás cukor

Összeragasztáshoz:


Díszítéshez:

  • porcukor


Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Pihentetni nem kell, mint a linzert.  Kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és az általunk kedvelt kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe (szorosan is lehet) sorakoztatjuk, és 180 fokon 8-10 percig sütjük. Ha kihűlt párosával lekvárral összeragasztgatjuk. Végül porcukorral meghintjük.

ár
🎄🎄🎄

Variációk:

A klasszikus változatnál egyszerűen meghintjük porcukorral.


A diós változatnál sütés előtt megkenjük felvert (csak fellazított, nem habbá vert) tojásfehérjével, és megszórjuk darált/durvára tört dióval.


A csokis változatnál egy tortabevonót 1 tk. étolajjal felolvasztunk, és ecsettel megkenjük a sütiket vele. Én még arany dekor gyöngyöt is szórtam rá. Nem muszáj telibe kenni, lehet csak rácsurgatni is, ha valakinek az tetszik.


Végül a habos változatnál a linzer közepére, ahol lesz az "ablak" kicsike lekvárt kenünk. Majd csillagcsöves habzsákba töltött tojásfehérje habbal karikát rajzolunk köré.
Receptjét a mézeskalácsomnál találod íróka néven.


További szép ünnepet Nektek!

2018. december 22., szombat

Szeretet befőtt ajándékba

Szeretet befőtt
-avagy pozitív gondolatok üvegbe zárva-


Az egyik facebook csoportban olvastam erről a szeretet befőtt, más néven gondolat lekvár dologról. A lényege annyi, hogy egy üvegbe kis cetlikre írva pozitív, vidám gondolatokat helyezünk, és a megajándékozott, adott esetben, ha szomorú...stb. kihúz egyet az üvegből, és a kis pozitív szösszenetünkkel jobb kedvre derítjük.
Mivel magam is nagyon hiszek a pozitív gondolkodás erejében, (mert hisz nem mindegy, hogy egy pohár félig üres, vagy félig tele) nagyon megtetszett az ajándékozásnak ez a módja. Egyből el is terveztem, hogy érettségiző lányomnak készítek egyet karácsonyra. Mivel ő kollégista, viszonylag sok időt távol töltünk egymástól, meg aztán rengeteg kihívás elé néz az elkövetkezendő időszakban, érettségi, felvételi...stb. direkt jól fog jönni neki néha egy kis pozitív megerősítés!

Lássuk hogy készül:

Kell hozzá egy szép formájú befőttes üveg (én csatosat választottam) és annyi pozitív gondolat, amennyit csak akarunk. Én kiegészítettem mini cukorkával, hogy ha már "befőtt" enni is lehessen belőle, meg olyan snassz volt a sok csupasz cetli.
Az üveg tetejére egy szép masni díszítésnek, többet nem gondoltam rá, mert az üveg önmagában is elég jól nézett ki.


A pozitív gondolatokat, egy excel táblázatba írogattam, hogy nagyságra egyformák legyenek. Nem akartam, hogy a méret alapján húzzon, és épp emiatt készült fehér papírra is, hogy a szín se befolyásolja a döntésben. Pedig nagyon gondolkodtam a színes papíron. 
A gondolatok, megerősítések vegyesek, magamtól is származnak, illetve a pinteresten is inspirálódtam, mégis mit lehetne írni, illetve egy-két rövidebb idézet is bekerült közéjük.
 Hogy mit? - természetesen meghatározza az ajándékozott kora, neme, vele való kapcsolatunk.
54 db kis cetlit nyomtattam, így alkalma lesz heti 1 üzenetet húzni, remélem többször nem is lesz rá szüksége. A cetlik csak össze lettek hajtogatva, gondolkodtam, hogy összeragasztom, de aztán mégse, mert akkor úgyse tudja normálisan felbontani, és elmegy a kedve az egésztől.
Végül az üvegbe halmoztam őket a cukrokkal együtt, az üveg tetejére pedig dekor szalagból készült masnit ragasztottam.


Remélem sikere lesz!!!
🎄🎄🎄

2018. december 9., vasárnap

Mákos kalács

Mákos kalács


Ma advent második vasárnapja van,és ismét egy kaláccsal jelentkezem. Ez most egy mákos verzió, ami ilyenkor igen aktuális, de igazából az év bármely szakában finom tud lenni. A recept egy régi újságból való, sűrűn készítem mert szeretjük. Ideális választás, ha már ennénk valami mákosat, de a bejglit karácsonyra tartogatjuk.


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1,5 tej
  • 2 ek. cukor
  • 2 ek. tejszín
  • 10 dkg olvasztott margarin
  • egy csipetnyi só

Tölteléke:

  • 25 dkg darált mák
  • 25 dkg cukor
  • 1 csg. vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • meleg tej, amennyit felvesz

A tetejére:

  • 1 felvert tojás



Elkészítése:

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros langyos tejben. A többi hozzávalót is hozzáadva tésztát dagasztunk. Meleg helyen duplájára (1 óra) hagyjuk kelni. A töltelékhez a száraz hozzávalókat összekeverjük, és annyi tejjel engedjük fel, hogy kenhető masszát kapjunk.
Ha megkelt, átgyúrjuk, majd 2 részre vágjuk. Egyforma hosszú és vékonyságú téglalapokra nyújtjuk ki őket. A töltelékkel megkenjük, majd felcsavarjuk mindkettőt. 2-es fonással a szálakat összefonjuk, majd egy sütőpapírral bélelt vekni formába tesszük. Hagyjuk még kelni egy fél órát. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A kalácsot megkenjük a felvert tojással, és a sütőbe toljuk. A sütési idő kb. 40-45 perc. Félidőben nézzük meg, és ha szükséges takarjuk le alufóliával a tetejét.
Ha megsült, hagyjuk kihűlni, utána gyönyörűen szeletelhető.


Kiváló reggeli karácsonykor, vagy adventben!
Stressztől mentes készülődést kívánok mindenkinek!

2018. december 8., szombat

Mandulás-marcipános linzer

Mandulás-marcipános linzer


Nekem ez a legkedvesebb karácsonyi sütim. A linzert általában mindenki szereti, én a marcipánt is, ebből következőleg a végeredmény se lehet rossz. A recept Lajos Marié, számomra az egyik etalon a magyar gasztronómiában. Azt a vonalat képviseli, amit én is magaménak tartok, és eddig ahány receptjét kipróbáltam, még sosem kellet csalódnom benne!

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • 5 dkg darált mandula
  • 8 dkg porcukor
  • egy csipet só
  • 1 csg. vaníliás cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 kk. sütőpor

A töltéséhez:

  • savanykás lekvár (én meggy lekvárt használtam)

A tetejére:

  • egész mandula
  • 40 dkg marcipán
  • 2 tábla ét tortabevonó


Elkészítése:

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd 1 órát hűtőben pihentetjük. Utána kb. 2 mm vastagra nyújtjuk, és kör alakú kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe (szorosan is lehet) sorakoztatjuk, és 170 fokon 8 percig világosra sütjük. 
A marcipán masszát porcukron szintén 2 mm vastagra nyújtjuk, és ugyanazzal a kiszúróval kiszaggatjuk. Lekvárral egy linzert és egy marcipán karikát összeragasztgatunk. A tortabevonót gőz fölött felolvasztjuk, és a sütiket félig megmártjuk benne. Amíg meg nem dermed a csoki, 1 szem mandulát nyomunk a közepébe.
Sokáig eláll, karácsonyra lehet már az első sütik között készíteni.


🎄🎄🎄

2018. december 7., péntek

Karácsonyfa talp takaró

Karácsonyfa talp takaró


Karácsonyfa talp takaróval legelőször egy katalógusban találkoztam, bő 15 éve. Nyugati dolgokat árultak nyugati áron, de nagyon jó minőségben. Mivel nagyon drága volt, megpróbálkoztam egy saját megvarrásával, próbáltam a katalógus képről minél jobban lekoppintani az eredetit, ami azt hiszem sikerült is. Azóta ez már az 5. vagy 6. amit varrok, ajándékba készítettem őket, régi és új családom számára. Jó kis egyedi ajándék kerekedett belőle, mert senki sem szereti nézegetni a karácsonyfa talpat, ezzel így ízlésesen elrejthető. Mindig örültek neki!
Az évek alatt már itt is belopódzott a köz tudatba, most már nagyon sok helyen láttam, hogy kapható.
Ez a mostani is ajándék lesz...


A karácsonyfa talp takaró elkészítése nem túl bonyolult:

8 db egyforma deltoidot kell szabni, méretét a karácsonyfa talpunk határozza meg. Az enyémnek a hosszabbik átlója 40 cm, a rövidebbik átlója 26 cm. A felső csücsküket ívesen le kell vágjuk, ez adja ki azt a kisebb kört, ami a fa törzsénél lesz.


Az elemeket össze kell varrni, majd eltisztázni. Saját anyagából készítenünk kell egy ferdepántot, ez lesz a megkötője. Lehet hozzá színben illőt vásárolni, ha valakinek az jobban tetszik. Az enyém 60 cm hosszú.



Egyszerűen csak fel kell varrnunk a tetejére a ferdepántot, az aljára pedig csipke szegély díszítésnek. Nekem ez 2,5 méter hosszú.


Egy délután alatt megvarrható, ez a legegyszerűbb megoldás a talp eltakarásához.



Szerintem szép is!

2018. november 27., kedd

Keresztszemes karácsonyi szív

Keresztszemes karácsonyi szív


Évekkel ezelőtt készítettem ezeket a keresztszemes filc díszeket. Kettőt a mi fánkra, kettőt pedig neki ajándékoztam a Barátnőmnek. Az interneten találtam rá egy hasonló szív képére, de minta nem volt hozzá. Azóta az eredeti képet se találom már. 
Úgyhogy a dísz saját szabásminta alapján készült. A hímzést pedig az eredetiről való.
Mivel szépen sikerült, egy négyzetrácsos füzetbe meg is rajzoltam a keresztszemes mintát, hogy később is meglegyen.


A szív elkészítése roppant egyszerű: 

a keresztszemes mintát kihímezzük egy kisebb darab aida anyagra. Ha kész, szabad kézzel két féle szív formát kell rajzolnunk. A kisebbik akkora legyen, hogy a hímzés beleférjen. A nagyobbik tulajdonképpen maga a szív lesz. Filcből kiszabjuk a nagyobb szívet, majd a kisebbet közepére igazítjuk, és kivágjuk. Ez lesz az eleje, még egy szívet szabunk a nagyobb fajtából, ez lesz a hátulja.
Először a hímzést varrjuk be kézzel a kis ablakba, végül a két nagy szívet varrjuk egymáshoz. Ne felejtsünk közben akasztót tenni a tetejére, illetve mielőtt teljesen összevarrnánk, tömjük ki vlies-zel.
És már kész is a gyönyörű kézműves karácsonyfa díszünk.
Hímzéssel együtt el lehet vele vacakolni, de szerintem megéri. Azonkívül, már csak rajtunk múlik, hogy milyen színben készítjük el!


Jó munkát!


2018. november 26., hétfő

Karácsonyi terítő szett

Karácsonyi terítő szett
-1 db asztali futó, 4 db tányéralátéttel-


Évekkel ezelőtt vásároltam valamelyik katalógusból egy ilyen karácsonyi szettet. Rakosgattam ide-oda, tavaly aztán elővettem az új terítőmhöz.
Mindhárom nap használtuk, és magam is rácsodálkoztam, hogy mennyire fel tudta dobni az ünnepi asztalt. El is döntöttem, hogy szükségem lesz még egy garnitúrára, sőt, tavasszal húsvéti szettet is varrtam magamnak.

Lássuk, mi kell hozzá:



  • 80 cm duplaszéles (140-es) karácsonyi mintás anyag
    (Lehet pamutvászon, lenvászon vagy épp, ami fellelhető, vagy ami nekünk tetszik, választék akad bőven)
  • színben hozzá illő cérna
  • illanó toll vagy kimosható filc a szabáshoz (nagyobb írószerben árulják őket)


Elkészítse:

Szabjuk ki az anyagot. Szükségünk lesz 1 db 35x100 cm-es darabra a futóhoz, és 4 db 35x43 cm-es darabra a tányéralátétekhez. A szabásminta tartalmaz +2 cm ráhagyást a szegéshez.


Gombostűvel tűzzük le a beszegést, ne sokat hajtsunk vissza, mert csak bő 2 cm-t hagytunk rá. Meg akkor szép, ha csak keskenyen van beszegve.
Varrjuk végig minden darabnál.


Vasaljuk le a varrásokat, és tulajdonképpen készen is vagyunk. Egy délután alatt elkészíthető egy ilyen szett, kevesebb, mint 1 méter anyag árából.



Egy kis segítség...
A kész szett mérete: futó 95x30 cm, a tányéralátét: 38x30 cm.
A kiszabandó részek mérete: futó 100x35 cm, a tányéralátéteké: 43x35 cm.
Anyagszükséglet a 2-4 tányéralátétet tartalmazó szetthez: 80 cm, az 5-8 tányéralátétet tartalmazó szetthez 130 cm.
A maradék anyagokat ne dobjuk ki, hátha legközelebb szükségünk lesz rá valami máshoz!


Jó munkát!


2018. november 25., vasárnap

Süti befőtt-avagy csokis-mazsolás süti üvegben

Süti befőtt
-avagy csokis-mazsolás süti üvegben-


Nagyon tetszenek a gasztroajándékok. Szerintem nagyon ötletesek, és nem is nagyon lehet mellé lőni velük, mert nagy általánosságban a hasát mindenki szereti. Tökéletesek amolyan jelképes ajándékként, amikor nem akarunk egy újabb por fogót, vagy a túl akarunk lépni a szokásos tusfürdős-testápolós csomagon.
Ezeket az üvegbe zárt finomságokat pedig a csomagolással, díszítéssel varázsolhatjuk igazán egyedivé, személyessé, alkalomhoz illővé.

A Barátnőm meghívott minket vacsorázni,  és neki készítettem ezt az üveget ajándékba. Meg is lepődött rajta, de úgy láttam tetszett neki. Remélem, hogy az üvegbe zárt süti is ízlik majd nekik, amit könnyedén elkészíthet. Az eredeti receptet itt találtam.


Lássuk mi kell hozzá:
  • 1 db 720 ml-es üveg
  • egy kis darab alkalomhoz illő pamutvászon anyag
  • szalag, vagy zsineg
  • apró díszek az alkalomhoz illően ( én műfenyő ágat, fenyő alakú díszt, mini tobozt, fahéjat, csillag ánizst, szegfűszeget, és egy hópehely díszt használtam)
  • ragasztópisztoly

Az üveg tartalma:
  • 175 gr. liszt
  • ½ csg. sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 5 dkg csoki csepp
  • 7,5 dkg mazsola (lehet helyette vörösáfonya)

A hozzávalókat rétegezzük az üvegbe. Ezzel a mennyiséggel meg is telik elvileg, de ha mégsem, tehetünk a tetejére még 3,5 dkg durvára vágott diót is.
Zárjuk az üveget, majd díszítsük.


Ne felejtsük el a receptet mellékelni mellé, amit rá is köthetünk az üvegre, vagy cimkeként rá is ragaszthatunk. Én kézzel ráírtam a papírra, majd egy szakács fáklyával barnítottam, égettem meg a papír széleit, majd feltekertem.
A receptet könnyedén leolvashatod a papírról, Így nem gépeltem be külön.


Természetesen magamnak is kiméregettem a hozzávalókat, és meg is sütöttem ma a családnak.


Készítsd el te is!

☙❧

Barátnőm sem tudott sokáig ellenállni a díszes üvegnek!
 Meg is sütötte, és már küldte is a képet róla:


Egészségetekre!

2018. november 12., hétfő

Birsalma sajt

Birsalma sajt


Van egy birs fánk, de az utóbbi években nem termett. Régen minden évben készítettem sajtot belőle, amit aztán karácsonykor illetve az év folyamán buktába, leveles párnába, angyalkenyérbe használtam fel. Még kapható, szedhető, gondoltam gyorsan megosztom a receptet veletek.


Hozzávalók:
  • birsalma
  • cukor
  • 1 citrom


Elkészítés:

A birsalmákat meghámozzuk negyedekre vágjuk, magházukat eltávolítjuk, majd alaposan megmossuk. Egy lábasba tesszük a birsalma cikkeket, felengedjük vízzel, a negyedekre vágott citromot is beletesszük, és puhára főzzük az almát. A puha gyümölcsöt botmixerrel vagy turmixban pürésítjük. Lemérjük. A birs püré súlyának 60 %-ának megfelelő mennyiségű cukrot adunk hozzá. Az egészet sűrűre főzzük. Egy formába beleöntjük a még forró masszát. Miután kihűlt és megszilárdult annyira, hogy tartja a formáját (akár 1-2 nap is lehet), kiborítjuk belőle egy rácsra, vagy egy darab zsírpapírra, és száraz helyen tovább szárítjuk. Én naponta át szoktam forgatni, különösen a zsírpapírnál, nehogy a papírral érintkező fele megpenészesedjen, időnként a papírt is cserélni kell. Minél jobban kiszáradt, annál sötétebb lesz a színe.
Felhasználhatjuk süteményekhez, gyümölcs kenyerekhez, kalácsokhoz, de elfogyasztva is finom.
Ha teljesen kiszáradt, hónapokig eláll.

Tipp:
Durvára vágott dióval is dúsíthatjuk, de vigyázat, így már nem tartható el olyan sokáig mint egyébként.


Szép napot!

2018. június 24., vasárnap

Zölddió likőr - karácsonyra

Zölddió likőr 
- karácsonyra-



Furcsállhatod kedves olvasóm, hogy miért is foglalkozom nyár közepén a karácsonnyal. Bármilyen meglepő is, az egyik legfinomabb karácsonyi likőr bizony ilyenkor készül. Sőt, pontosan ma kell nekilátni, ha az ünnepek alatt dió likőrt akarunk kortyolgatni a fa alatt. Azonkívűl remek gasztroajándék is, én is ajándékoztam már belőle el, 1-2 üveggel.
A story a következő volt:
A régi munkahelyem mellett az úton, rengeteg diófa áll, és "diólikőrt készítek" címszó alatt kerestem és találtam is meg ezt a receptet még évekkel ezelőtt az interneten, Kaldeneker-nél. Igaz, abban az évben lecsúsztam az elkészítéséről, mert én ősszel, dióverés idején akartam likőrt csinálni. A következő évben pedig már résen voltam és alig vártam a Szent Iván éjt, hogy nekiállhassak a likőr készítésének...


Hozzávalók:

  • 15 db zöld dió
  • 7,5 dl alkohol
  • 188 gr. cukor
  • 5 gr. fahéj
  • 5 gr. szegfűszeg
  • ½ citrom héja

A cukorsziruphoz:

  • 188 gr. cukor
  • 200 ml víz

Szükség lesz még: 

  • egy min. 3 literes jól záródó széles szájú üvegre


Elkészítése:

A diót Szent Iván éjjelén (június 24) kell szedni, akkor lédús, gazdag és harmatosan friss. (Meg a hagyományra is kell gondolni, ez az éjszaka mágikus és varázslatos.)
A diókat felszeleteljük, lehetőleg gumikesztyűben, mert különben menthetetlenül barnára festi a kezünk. Beleszórjuk az üvegbe, hozzárakjuk a fahéjat és a szegfűszeget a citrom nagyon vékonyan hámozott héjával együtt. Rászóróm a cukor felét, hozzáöntöm az alkoholt, jól összekeverem és szorosan lezárva a napra állítom. Két hónapig érleljük, ekkora már gyönyörűséges méregzöld színe lesz (jóval előbb is már).


A vízből és a megmaradt cukorból szirupot készítek, lassú tűzön együtt melegítem a cukrot és a vizet, míg a cukor teljesen fel nem oldódik, aztán kb. 5 percig nagyon finoman forralom. Ha a szirup kihűlt ráöntöm, és a napos helyről beteszem egy nyugodt helyre.
Az őszi napfordulókor (szeptember 23.-án) finom szűrön leszűröm és szép üvegekbe töltöm. 
Ezután jönne az 1 éves pihentetés, ami általában nem következik be, mert hamarabb elfogy. Mi már abban az évben elfogyasztjuk, de volt már, hogy egy üveget megmentve megvártuk, hogy rendesen "megérjen". A pihentetési időszak alatt szépen letisztul, gyönyörű mély színe lesz, mintha kissé olajos színe lenne.


Modena környéki olasz recept!

Rendszeres olvasók

Translate