Üdvözöllek a blogomon!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajándékba készült.... Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajándékba készült.... Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 18., hétfő

Karácsonyi asztaldísz vödörben

Karácsonyi asztaldísz vödörben


A hétvégén virágkötős projektjeim voltak. Készült egy adventi koszorú, és ez az asztaldísz.
A koszorú be volt tervezve, illetve egy kopogtatót szerettem volna készíteni ajándékba.
A koncepció az volt, hogy a kopogtató is ugyanúgy lesz díszítve,
 mint a koszorú, hogy passzoljanak egymáshoz.
Ahogy szedtem össze a lakás különböző helyein tárolt kellékeket, rátaláltam erre a karácsonyi vödörre. Asztaldíszként vettem, nagyon megtetszett anno. A dísz tönkrement, majd az üres vödröt rakosgattam egy pár évig ide-oda.
 Azonnal tudtam, hogy eljött az idő, hogy felhasználjam. El is rohantam gyertyát venni hozzá, hagyva csapot-papot magam után. Nem sokat válogattam, mert már korábban megtetszett az üzletben ez a havas hatású gyertya, és még vettem hozzá egy-két dolgot...


Elkészítése:

A vödör aljába tettem két bögre zúzott kavicsot, hogy fel ne dőljön, majd összegyűrt újságpapírral béleltem ki jó háromnegyedig. Szerintem ez jobb megoldás, mintha gipszet öntünk bele, mert ha az asztaldísz tönkremegy,
 legalább lehet a vödröt kaspóként akár egy Mikulás virág alá használni, nem kell kidobni.

 Méretre vagdostam a tűzőhabot, a tetejére szabtam egy kis polár anyagot, hogy ha úgy adódik, ne a hab látszódjon ki. A gyertyákba vastag drótot tűztem, és középre tűztem, oda is ragasztottam őket. Sugár alakban körberagasztottam a kompozíciót a girlandból szabott darabokkal,
majd szépen körbedíszítettem a gyertyákat jó gazdagon.
Hogy a Mikulás virág miért került hátra? Az az én malőröm: annyira fel szerettem volna tenni, hogy az elejénél elfelejtettem, itt javítani nem lehet, úgyhogy a hátoldalra került. Nem baj, nem bánom, mert úgyis úgy terveztem, hogy minden oldalról szép legyen.
A felhasznált apróságokat a montázson láthatjátok.


Elkészíthető bármilyen szép kaspóban is, szép dísze egy ilyen a lakásnak, irodának!
Ragasztópisztolyra fel!
Jó munkát!

2019. július 29., hétfő

Horgolt Alza figura

Horgolt Alza figura


Újra elkezdtem horgolgatni itt a nyár folyamán. Kicsit nehezen rázódtam vissza, de mostmár élvezem a munkát. Lassan haladok, mivel ritkán jutok hozzá. Igazság szerint a türelmetlenség a baj, nincs erőm kivárni, míg egy-egy darab elkészül. Most nagyon élvezem, mert mindenhova tudom magammal vinni, és megnyugtat az is, ha naponta csak egy-két sort sikerül készítenem.
 👽👽👽
Legkisebb lányom most kezdi majd az óvodát. Meg is kaptuk a listát, hogy mit kell beszereznünk addigra. Lehet majd vinni szundipajtit is a délutáni alváshoz, de legnagyobb megdöbbenésemre azt az oviban kell hagyni. Ilyenről még nem is hallottam. Hogyan gondolják, hogy például egy évek óta nyúzott alvós barátot csak úgy ott lehet hagyni?! Pont ebből az elgondolásból született a mi kis Alzánk, aki épp a szederbokorból lesi új kis gazdáját...


Azért választottam ezt a figurát, mert a kislányom valamilyen szinten kötődik hozzá. Nagyon tetszett neki mindig is ez a reklám figura, tavaly karácsonyra például egy alza alakú pendrive-ot kapott, amin a kedvenc meséit tartjuk. Remélem majd a kötődés is kialakul, talán azért is, mert látta, ahogy készítem. Az óvodai jellel pedig igazi egyedi darab lesz.


Anna megtanítja facebook csoportban levő eredeti mintát használtam kiindulásként, amit mind széltében, mind hosszában megnöveltem, így Catania fonalból 23 cm lett. A csizmája saját elgondolás szerint készült, így egybe lett horgolva a testtel. A kezeit egyszerűsítettem, a pólóját pedig a karkivágás alól indítottam, mert majd még egy óvodai jelet kap a pocijára keresztszemessel hímezve. A jelet még nem tudjuk, de már alig várom, hogy ráhímezhessem.

💚💚💚

2019. június 21., péntek

Levendulás asztaldísz

Levendulás asztaldísz



Nagyon tetszenek a "csészékből kiömlő" asztaldíszek. Terveztem valamikor az elkészítését, a Pinteresten számtalan ötletet elmentettem már a témával kapcsolatban. 
Most volt a barátnőm szülinapja, és mivel rengeteg levendula maradt a tihanyi gyűjtésből, ezért mindenképp valami levendulás diy ajándékkal szerettem volna meglepni. Így jött az ötlet, hogy akkor majd levendula fog kiömleni a csészéből...





Mindent próbáltam megjeleníteni a díszen, amit számomra a levendulázás jelent:


Magát az egyszerű, de mégis tökéletes virágot, a buzogányt, amit a lányommal készítettünk és amibe egyszerűen beleszerettem
(bővebben itt olvashatsz róla), a kis illat zsákot, amit számtalan romantikus formában el lehet készíteni, és a levendulás szappant, ami számomra a levendulázás csúcsa, és a rengeteg kedvenc lila színemben pompázó szatén szalagokat, amik különlegessé és elegánssá teszik az egész kompozíciót. Természetesen a "Szeretettel" felirat sem maradhatott el, mivel az ilyen gyönyörűségeket csak így lehet megalkotni.

Fogadjátok sok szeretettel...

💜💜💜

2019. május 6., hétfő

Bagoly a csokorba

Bagoly a csokorba


Szombaton ballagott a legidősebb lányom. Már nagyon elterveztem, hogy a ballagására készítek neki egy kis baglyocskát, amit beleköttetek a ballagási csokrába. Eredetileg horgolni akartam, el is kezdtem, de a múlt hét elején rájöttem, hogy esélytelen a befejezése a nagy napig. 


Így hát előkerestem a baglyos ajtódísz szabásmintáját és azt a baglyot varrtam meg a csokorba.
Az ajtódísz bejegyzését, a linkre kattintva találjátok, azon keresztül a szabásminta is fellelhető:


A baglyot megvarrtam, majd egy csészés lufitartó pálcára ragasztottam ragasztópisztollyal. A ragasztás nyomait szatén szalagból készült masnival próbáltam elfedni. 


A virágboltba vittem a kész "művet", és elmondtam, mit szeretnék, és megrendeltem a csokrot. Nem kellett ott hagynom, azt mondták, tűzzem bele majd otthon a kész csokorba. Szépen kihagyták a helyét neki, mert a csokor közepén fátyolvirág volt, és így, hogy elvittem egy színben tökéletesem passzoló csokrot kötöttek nekem. Itthon aztán óvatosan bele is tudtam tűzni, nem volt gond vele. 


Szerintem tökéletes lett! 
A ballagó nagylányom is odavolt érte, főleg, akkor, mikor a barátnője a fülébe súgta:
"-Jújj, rózsaszín csokrod lesz!!!"

🦉🦉🦉

2018. december 22., szombat

Szeretet befőtt ajándékba

Szeretet befőtt
-avagy pozitív gondolatok üvegbe zárva-


Az egyik facebook csoportban olvastam erről a szeretet befőtt, más néven gondolat lekvár dologról. A lényege annyi, hogy egy üvegbe kis cetlikre írva pozitív, vidám gondolatokat helyezünk, és a megajándékozott, adott esetben, ha szomorú...stb. kihúz egyet az üvegből, és a kis pozitív szösszenetünkkel jobb kedvre derítjük.
Mivel magam is nagyon hiszek a pozitív gondolkodás erejében, (mert hisz nem mindegy, hogy egy pohár félig üres, vagy félig tele) nagyon megtetszett az ajándékozásnak ez a módja. Egyből el is terveztem, hogy érettségiző lányomnak készítek egyet karácsonyra. Mivel ő kollégista, viszonylag sok időt távol töltünk egymástól, meg aztán rengeteg kihívás elé néz az elkövetkezendő időszakban, érettségi, felvételi...stb. direkt jól fog jönni neki néha egy kis pozitív megerősítés!

Lássuk hogy készül:

Kell hozzá egy szép formájú befőttes üveg (én csatosat választottam) és annyi pozitív gondolat, amennyit csak akarunk. Én kiegészítettem mini cukorkával, hogy ha már "befőtt" enni is lehessen belőle, meg olyan snassz volt a sok csupasz cetli.
Az üveg tetejére egy szép masni díszítésnek, többet nem gondoltam rá, mert az üveg önmagában is elég jól nézett ki.


A pozitív gondolatokat, egy excel táblázatba írogattam, hogy nagyságra egyformák legyenek. Nem akartam, hogy a méret alapján húzzon, és épp emiatt készült fehér papírra is, hogy a szín se befolyásolja a döntésben. Pedig nagyon gondolkodtam a színes papíron. 
A gondolatok, megerősítések vegyesek, magamtól is származnak, illetve a pinteresten is inspirálódtam, mégis mit lehetne írni, illetve egy-két rövidebb idézet is bekerült közéjük.
 Hogy mit? - természetesen meghatározza az ajándékozott kora, neme, vele való kapcsolatunk.
54 db kis cetlit nyomtattam, így alkalma lesz heti 1 üzenetet húzni, remélem többször nem is lesz rá szüksége. A cetlik csak össze lettek hajtogatva, gondolkodtam, hogy összeragasztom, de aztán mégse, mert akkor úgyse tudja normálisan felbontani, és elmegy a kedve az egésztől.
Végül az üvegbe halmoztam őket a cukrokkal együtt, az üveg tetejére pedig dekor szalagból készült masnit ragasztottam.


Remélem sikere lesz!!!
🎄🎄🎄

2018. december 7., péntek

Karácsonyfa talp takaró

Karácsonyfa talp takaró


Karácsonyfa talp takaróval legelőször egy katalógusban találkoztam, bő 15 éve. Nyugati dolgokat árultak nyugati áron, de nagyon jó minőségben. Mivel nagyon drága volt, megpróbálkoztam egy saját megvarrásával, próbáltam a katalógus képről minél jobban lekoppintani az eredetit, ami azt hiszem sikerült is. Azóta ez már az 5. vagy 6. amit varrok, ajándékba készítettem őket, régi és új családom számára. Jó kis egyedi ajándék kerekedett belőle, mert senki sem szereti nézegetni a karácsonyfa talpat, ezzel így ízlésesen elrejthető. Mindig örültek neki!
Az évek alatt már itt is belopódzott a köz tudatba, most már nagyon sok helyen láttam, hogy kapható.
Ez a mostani is ajándék lesz...


A karácsonyfa talp takaró elkészítése nem túl bonyolult:

8 db egyforma deltoidot kell szabni, méretét a karácsonyfa talpunk határozza meg. Az enyémnek a hosszabbik átlója 40 cm, a rövidebbik átlója 26 cm. A felső csücsküket ívesen le kell vágjuk, ez adja ki azt a kisebb kört, ami a fa törzsénél lesz.


Az elemeket össze kell varrni, majd eltisztázni. Saját anyagából készítenünk kell egy ferdepántot, ez lesz a megkötője. Lehet hozzá színben illőt vásárolni, ha valakinek az jobban tetszik. Az enyém 60 cm hosszú.



Egyszerűen csak fel kell varrnunk a tetejére a ferdepántot, az aljára pedig csipke szegély díszítésnek. Nekem ez 2,5 méter hosszú.


Egy délután alatt megvarrható, ez a legegyszerűbb megoldás a talp eltakarásához.



Szerintem szép is!

2018. november 27., kedd

Keresztszemes karácsonyi szív

Keresztszemes karácsonyi szív


Évekkel ezelőtt készítettem ezeket a keresztszemes filc díszeket. Kettőt a mi fánkra, kettőt pedig neki ajándékoztam a Barátnőmnek. Az interneten találtam rá egy hasonló szív képére, de minta nem volt hozzá. Azóta az eredeti képet se találom már. 
Úgyhogy a dísz saját szabásminta alapján készült. A hímzést pedig az eredetiről való.
Mivel szépen sikerült, egy négyzetrácsos füzetbe meg is rajzoltam a keresztszemes mintát, hogy később is meglegyen.


A szív elkészítése roppant egyszerű: 

a keresztszemes mintát kihímezzük egy kisebb darab aida anyagra. Ha kész, szabad kézzel két féle szív formát kell rajzolnunk. A kisebbik akkora legyen, hogy a hímzés beleférjen. A nagyobbik tulajdonképpen maga a szív lesz. Filcből kiszabjuk a nagyobb szívet, majd a kisebbet közepére igazítjuk, és kivágjuk. Ez lesz az eleje, még egy szívet szabunk a nagyobb fajtából, ez lesz a hátulja.
Először a hímzést varrjuk be kézzel a kis ablakba, végül a két nagy szívet varrjuk egymáshoz. Ne felejtsünk közben akasztót tenni a tetejére, illetve mielőtt teljesen összevarrnánk, tömjük ki vlies-zel.
És már kész is a gyönyörű kézműves karácsonyfa díszünk.
Hímzéssel együtt el lehet vele vacakolni, de szerintem megéri. Azonkívül, már csak rajtunk múlik, hogy milyen színben készítjük el!


Jó munkát!


2018. november 25., vasárnap

Süti befőtt-avagy csokis-mazsolás süti üvegben

Süti befőtt
-avagy csokis-mazsolás süti üvegben-


Nagyon tetszenek a gasztroajándékok. Szerintem nagyon ötletesek, és nem is nagyon lehet mellé lőni velük, mert nagy általánosságban a hasát mindenki szereti. Tökéletesek amolyan jelképes ajándékként, amikor nem akarunk egy újabb por fogót, vagy a túl akarunk lépni a szokásos tusfürdős-testápolós csomagon.
Ezeket az üvegbe zárt finomságokat pedig a csomagolással, díszítéssel varázsolhatjuk igazán egyedivé, személyessé, alkalomhoz illővé.

A Barátnőm meghívott minket vacsorázni,  és neki készítettem ezt az üveget ajándékba. Meg is lepődött rajta, de úgy láttam tetszett neki. Remélem, hogy az üvegbe zárt süti is ízlik majd nekik, amit könnyedén elkészíthet. Az eredeti receptet itt találtam.


Lássuk mi kell hozzá:
  • 1 db 720 ml-es üveg
  • egy kis darab alkalomhoz illő pamutvászon anyag
  • szalag, vagy zsineg
  • apró díszek az alkalomhoz illően ( én műfenyő ágat, fenyő alakú díszt, mini tobozt, fahéjat, csillag ánizst, szegfűszeget, és egy hópehely díszt használtam)
  • ragasztópisztoly

Az üveg tartalma:
  • 175 gr. liszt
  • ½ csg. sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 5 dkg csoki csepp
  • 7,5 dkg mazsola (lehet helyette vörösáfonya)

A hozzávalókat rétegezzük az üvegbe. Ezzel a mennyiséggel meg is telik elvileg, de ha mégsem, tehetünk a tetejére még 3,5 dkg durvára vágott diót is.
Zárjuk az üveget, majd díszítsük.


Ne felejtsük el a receptet mellékelni mellé, amit rá is köthetünk az üvegre, vagy cimkeként rá is ragaszthatunk. Én kézzel ráírtam a papírra, majd egy szakács fáklyával barnítottam, égettem meg a papír széleit, majd feltekertem.
A receptet könnyedén leolvashatod a papírról, Így nem gépeltem be külön.


Természetesen magamnak is kiméregettem a hozzávalókat, és meg is sütöttem ma a családnak.


Készítsd el te is!

☙❧

Barátnőm sem tudott sokáig ellenállni a díszes üvegnek!
 Meg is sütötte, és már küldte is a képet róla:


Egészségetekre!

2018. október 17., szerda

Kislány kötény

Kislány kötény


A minap köténykét varrtam az én Kincsemnek. Mindig ott sündörög körülöttem amikor főzök, belekóstol az alapanyagokba, és lesi, hogy mit csinálok. És nem utolsó sorban saját jól felszerelt konyhája is van, és már csak egy ilyen aranyos kötényke hiányzott hozzá. Régóta tervben volt az elkészítése, csak azt nem tudtam pontosan, hogy mégis mekkorát kellene varrni, de aztán a véletlen a segítségemre sietett. A régi újságjaimat rendezgettem, amikor a kezembe akadt a Praktika magazin 2015-ös novemberi száma. Megláttam benne egy székre akasztható babakonyha szabásmintáját, ráadásként egy köténnyel. Azonnal ollót ragadtam, és még aznap délután elkészült a saját kötényünk!


Az anyag mintás pamutvászon, hozzáillő ferdepánttal körbeszegve. Az elején pedig egy hatalmas zseb teszi még aranyosabbá.


Ezt az almás anyagot még régebben vásároltam, mert tetszett a mintája. Babámnak is megtetszett, mert akárhányszor átforgattam az anyagaimat keresve valamit, mindig ezt húzta ki,
és vitte a játékok közé. Nem is választhattam volna jobb megoldást a felhasználására.

Büszkén viselve...
Akinek szintén ilyen ügyes kis kuktája van, mint nekem, és
barátságban van a varrógéppel is, annak egyszer érdemes varrnia egy hasonló köténykét, mert nagyon nagy örömöt lehet szerezni vele!

2018. július 2., hétfő

Kis szatyor kislánynak farmerból

Kis szatyor kislánynak farmerból


Ma ezt a kis farmer szatyrot varrtam az én Kincsemnek. Az ötletet egy gyógyszertári kis reklám szatyor adta, amibe tegnap vittük a kenyeret a kacsáknak/halacskáknak a tóra, hogy megetessük őket. Az én Drágámnak annyira megtetszett a kis szatyor, hogy hazafelé már a cumisüveget, két kis játék figurát, illetve egy, a mama kertjében szedett paprikát cipelt benne. Még a triciklibe sem ült be, csakhogy hozni tudja a kicsi kis táskát. Természetesen, 5 lépésenként meg kellett állnunk, hogy ellenőrizzük, hogy minden megvan e...


Lássuk mi kell hozzá:
  • maradék farmer anyag
  • színes anyag az applikáláshoz (én egy kinőtt kis pamut póló cuki mintáját használtam fel erre a célra)
  • színben hasonló vagy harmonizáló cérnák mind a farmerhez, mind a rátéthez (én ugyanazt használtam mindkét esetben)
  • rávasalható vetex
  • ferdepánt


Így készült:

Készítsük elő az applikációt: a mintát elnagyoltan körbevágtam, majd a hátoldalán megvasaltam, hogy szép sima legyen. Rávasaltam a vetexet. A minta mellett ráhagyással körbevágtam.


Készítsük el a tatyót is:


1.) Kiszabtam a szatyrot: 2 db 30x25 cm-es téglalapot vágtam ki a farmer anyagból. 

2.) A téglalapok egyik rövidebb oldalát felhajtottam, és végig varrtam. Ez lesz a szatyor szája. Feltűztem a mintákat, majd sűrű cikk cakk öltéssel a helyére varrtam őket. Így utólag látszik, hogy az enyém nem lett tökéletesen középre. Erre nagyon figyeljünk.

3.) Színt színre fordítva öszzevarrtam a részeket majd feltűztem a ferdepántot. Ez csak arra szolgál, hogy ne kezdjen el fesleni az anyag. Ferdepánt helyett cikk cakk öltéssel is letisztázhatjuk.

4.) Végig gépeltem a ferdepántot a tetején pedig visszahajtva varrtam le.


5.) A füleknek kiszabtam 2 db 30x12 cm-es téglalapot - így 6 cm széles lesz.

6.) A képen látható módon visszahajtottam (mintha ferdepántot készítenénk), és összevarrtam. A végeit cikk cakk öltéssel tisztáztam el.

7.) A fülek másik oldalát is végigvarrtam, szerintem ettől lesz igazi "táska fül" fílingje.

8.) A füleket a helyére tűztem, majd  belülről felvarrtam őket.


9.) Végül díszítésnek amolyan "márka jelzésnek" szánva felvarrtam rá egy "Hand made" feliratú fa cimkét.
Készen is vagyunk! Gyors volt ugye?

Az én kis Galambom már használatba is vette:


Elkészítéséhez jó munkát!

2018. június 19., kedd

Horgolt Sam a tűzoltó figura

Horgolt Sam a tűzoltó figura


Mint már számtalan bejegyzésemben olvashattátok, az én Kincsem rajong a Sam a tűzoltóért. Így neki veselkedtem, és meghorgoltam neki a figurát a 2. születésnapjára, elkészítve ezzel életem első amigurumi figuráját.


A mintát Horgolás-amigurumi figurák mintagyűjtői facebook csoportban kaptam, az alapján készült el. Az összevarrása ment kicsit nehézkesen, de reménykedem, hogy a következő figuránál már ügyesebb leszek. Azért meg voltam elégedve magammal, tekintve, hogy 1 éve még a horgolás sem ment  rendesen.


Nagyon élveztem a horgolást, bár kicsit sokáig tartott, mivel nem tudtam folyamatosan csinálni egyéb elfoglaltságaim miatt. No de nem baj, a szülinapra elkészült, és az ünnepelt is örült neki.
Sőt a  torta mellett is jól mutatott...


Szép napot!


Rendszeres olvasók

Translate