Üdvözöllek a blogomon!

2018. október 21., vasárnap

Sírdíszek készítése

Sírdíszek készítése


Az idén saját készítésű "koszorúval" kedveskedem két szeretett elhunytamnak. Drága Édesapám augusztus 11-én hagyott itt bennünket, illetve bátyám, ha élne, az idén ünnepelte volna 50. születésnapját.
Nagyon régen, amikor a gyerekek kicsik voltak, minden évben én készítettem a koszorúkat, sírdíszeket. Ez a szokás aztán elmaradt, mert viszonylag több időt (mivel nem vagyok profi) és legfőképp helyet igényel. Elég sok piszokkal jár, így inkább garázsban, vagy olyan helyen érdemes készíteni, amit nem sajnálunk erre a célra.


Próbáltam a természetben is gyűjtögetni alapanyagot, illetve az egyéb díszeket, nedves tűzőhabot, alapot úgy vásároltam. Sikerült gyűjtenem két féle tobozt, kökényt, galagonyát, tölgy ágat, makkot, gubacsot, száraz fűfélét, nádat. Rokonoktól kaptam fenyő ágat, tuja ágat, tiszafa ágat, és kövirózsát. Anyósom kertjében szedtem még hozzá magyalt, pünkösdi rózsa levelét, illetve farkasalmát.
Vásároltam pici angyalkákat, polifoam rózsákat, szatén szalagot, őszi mű levél csokrot, mű szegfű csokrot, festett mini tobozt, műanyag tököcskét, gombát, bogyókat, tobozból készült csiga alakú díszt, nedves tűzőhabot, toboz kosár alapot, a Sógornőméktől pedig kaptunk egy direkt erre a célra használható temetői virág tálat. Vettem kis fatáblát, és mécsest is rá, de aztán ezek nem kerültek bele. Szívesen tettem volna bele borostyánt, de nem sikerült hozzájutnom, illetve még a nyáron gyűjtöttem nyírfa kérget, de ez teljesen kiment a fejemből, így azt sem használtam fel.
Koncepció nem volt a gyűjtésnél, és a vásárlásnál, arra törekedtem, hogy minél több alapanyagból válogathassak, és őszi hangulatúak legyenek.


Apukámé készült a virág tálba. Erre fenyő ág, és tuja került, némi zölddel, és pünkösdi rózsa levelével, 1-2 ágacska mű őszi levéllel készítettem elő a terepet a többi dísznek.
A középpontban a tobozok állnak, e köré csoportosítottam a többi díszt. A rózsákat az angyalkát, a gombákat, a különböző bogyókat, kövirózsát, makkot. Elől a fekete szalag, hátul pedig a fűfélék keretezik a kompozíciót.






A bátyámé a toboz kosárba készült szintén tűzőhabbal. Ide próbáltam a tartósabb alapanyagot felhasználni. Erre tiszafa ág, és magyal került, zöld helyett pedig mű őszi levéllel készítettem elő a terepet a többi dísznek.
Fő elem itt is a toboz, illetve itt a rózsák is a középpontba kerültek. Köré gyűjtve a többi díszt galagonyát, kökényt, tölgy ágat, makkokat, gubacsot, farkasalmát.
Elől a fekete-fehér szalag, hátul pedig a fű és nád keretezik a kompozíciót.






Végül a maradékok felhasználásával szintén tűzőhabbal, egy csészealjra készült
egy mécsestartó is, Édesapámnak.
Fenyőág, és magyal alapra felezett tobozok, és mű mini szegfű bimbók kerültek. Középen led gyertya, elöl pedig egy alvó angyalka vigyázza majd Apukám örök álmát.



Nyugodjatok békében!
☹️

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Translate