Üdvözöllek a blogomon!

2018. augusztus 22., szerda

Paradicsomlé befőzése

Paradicsomlé befőzése


Ma egy igazi családi kincset hoztam!!! 
Amióta az eszemet tudom minden évben főztünk be paradicsomlét. Már a nagymamám is készítette, aztán anyu is, most már én is befőzöm. Még az üvegek is retrók, igaz némelyiken kupak csere volt, de ennek ellenére minimum 30-40 éve használjuk őket.
A receptről annyit, hogy ez tulajdonképpen egy paradicsom ivólé, amit lehet ebben a formájában is fogyasztani, de főzéshez is ezt használom a bolti paradicsompüré helyett.
Tartósítószert nem tartalmaz, cukorral van tartósítva, emiatt pedig nem marad a paradicsom savas, nem bántja az ember gyomrát. 
Én nagyon szeretem. 


Hozzávalók kb. 13 literhez:
  • 10 kg érett, puha paradicsom
  • 1-1,5 kg cukor

Elkészítése:

A paradicsomokat megmossuk, a csumájukat kikanyarítjuk, majd nagyságtól függően félbe vagy negyedekbe vágjuk. Paradicsom passzírozón ledaráljuk. Nagyfazékban feltesszük főni. Ízlés szerint cukrozzuk, és vízzel a megfelelő sűrűségre higítjuk. Miután felforrt, 5 percig főzzük.
Üvegekbe töltjük, tartósítószer nem kell hozzá. Száraz dunsztba hagyjuk kihűlni.
Akár 1-2 évig is eláll, mi bontottunk már még régebbit is, és semmi baja nem volt. Száraz hűvös helyen tároljuk.


Tipp:
Az Anyukám kitalálta a száraz dunszt modern verzióját, nem tudom, ismeri, csinálja-e így valaki.
Mi a hideg sütőbe tesszük a dunsztolni valót, szorosan egymás mellé, rácsukjuk az ajtót és ott hagyjuk kihűlni a befőzött üvegeket. Szép lassan hűlnek, sőt még a sütőt is átmelegítik az üvegek. Évek óta így dunsztolunk, nem romlott meg semmink!
Jó befőzést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Translate