Üdvözöllek a blogomon!

2018. szeptember 2., vasárnap

Polányi csibetál

Polányi csibetál


Ez a recept ismét Sógornőm remeke, tőle kaptam már réges-régen. Meg is feledkeztem már róla, a minap akadt ismét a kezembe. Ettünk már nála ilyet vendégségbe, de akkor ő sertésből készítette, azzal is nagyon finom volt. Én most az eredeti receptnél maradtam, így ez a csibetál lett a vasárnapi ebédünk.


Hozzávalók:

  • 1 egész csirke (lehet csak csirkemell filé is)
  • 8 dkg liszt
  • 1 tk. pirospaprika
  • 1 kk. majoránna
  • 1 kk. őrölt fekete bors
  • késhegynyi őrölt kömény
  • 1 tk. fokhagyma granulátum
  • só ízlés szerint
  • 1 fej vöröshagyma
  • 10 dkg reszelt füstölt sajt
  • 2 dl tejföl
  • 4 ek. étolaj


Elkészítése:

A csirkét alaposan megmossuk, lebőrözzük, és feldaraboljuk. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, a lisztet összekeverjük a fűszerekkel. Ebbe a fűszeres lisztbe forgassuk meg a húsokat, majd szépen egymás mellé sorakoztatjuk őket a sütő tálba. Ha marad a lisztből, nyugodtan szórjuk a tetejére. A hagymát pucoljuk meg, és vékonyan karikázzuk fel. Rakosgassuk ki vele a husink tetejét, erre szórjuk szépen eloszlatva a sajtot. A tejfölt keverjük simára a 4 evőkanál olajjal, majd locsoljuk a sajt tetejére. Fóliázzuk le, és 180 fokon addig pároljuk, amíg meg nem puhul. Kb. 1,5 óra. Utána szedjük le a fóliát róla és addig süssük tovább, amíg a teteje meg nem pirul.



Párolt rizzsel tálaljuk!
Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Rendszeres olvasók

Translate