Üdvözöllek a blogomon!

2018. június 26., kedd

Piskóta tortalap

Piskóta tortalap


Nagyon sok tortalapot kipróbáltam már az évek során. De eddig egyik recept sem győzött meg tökéletesen, mindig volt valami gond a tortalapokkal. Hol nem tudtam szépen elvágni, mert annyira morzsálódott, hol fel sem jött, hol pedig a közepe púposodott ki annyira, hogy nem tudtam szépen betölteni miatta. Így mindig újabb és újabb recepteket próbálgattam ki.
Nemrégiben aztán a facebookon a Házi cukrászok csoportjában végre megtaláltam a számomra tökéletes receptet. Gyönyörűen lehet vágni, feljön, úgy ahogy kell, nem szivacsos, nem morzsálódik, van tartása, nem púposodik fel...stb. és még sorolhatnám a pozitívumait.
Már kétszer megsütöttem (kakaós verzióban is), s úgy döntöttem, hogy innentől ezt a receptet használom majd a tortáimhoz.
Biztos vagyok benne, hogy ezután sem fog csalódást okozni.


Hozzávalók:
7 tojás
29 dkg cukor
29 dkg liszt
csipetnyi só
7 ek. víz
7 ek. olaj
1 csg. sütőpor

Elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk. A cukrot kimérjük, és egy keveset a sárgákhoz, a többi a fehérjékhez adjuk. A sárgákhoz hozzáadjuk a sót, a vizet, és az olajat is. 
A fehérjéket a cukorral kemény habbá verjük. Ez a recept legkényesebb pontja, ne sajnáljuk az időt rá. Keverjük ki a sárgákat is, fehéredésig. Ha ez is kész, a robotgépünket vegyük a legalacsonyabb fokozatra, és csurgassuk a sárgás masszát a felvert habba. Végül a sütőporos lisztet óvatosan forgassuk bele. A tortaforma alját béleljük sütőpapírral, az oldalát kenjük, lisztezzük ki.
A tortalapot 160 fokon 55 percig sütjük, a tűpróba se maradjon el.
Rácsra borítva hagyjuk kihűlni, utána szépen elvághatjuk akár 3, akár 4 lapra.

A kakaós illetve diós tortalap verziónál a recept és az elkészítés ugyanaz, csak 5 dkg kakaóport/darált diót kell hozzáadni, melynek a mennyiségét a lisztből kell leszámolni. Magyarul 5 dkg kakaópor/dió és 24 dkg liszt kell hozzá. A kakaóport/diót a sütőporos liszthez adjuk hozzá, majd úgy forgatjuk bele a masszába.




Jó munkát!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm ezt a receptet, nekem is voltak gondjaim, mostmár ezt fogom készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem!!!
      Szép napot!

      Törlés

Rendszeres olvasók

Translate